Minden másodperc számít!

2022.10.16. 11:45

Az újraélesztés napját ünnepelték a debreceni mentőállomáson

Egyre többen sajátítják el a szakszerű újraélesztést a megyeszékhelyen.

Forrás: Czinege Melinda

Négy évvel ezelőtt indította el Élet Mentő Pont kezdeményezését az Országos Mentőszolgálat. Ennek célja, hogy az ehhez csatlakozó vendéglátóhelyek, üzletek, sportlétesítmények, szolgáltatók teremtsék meg az azonnali életmentés feltételeit arra az esetre, ha valaki éppen ott például hirtelen szívmegállás miatt újraélesztésre szorul.

Az újraélesztés világnapján, október 16-án tartotta az „Élet Fája” programját a Debreceni Mentőállomás.

– 2018 óta ünnepeljük az újraélesztés nemzetközi napját október 16-án. Az Európai Újraélesztési Társaság hirdette meg azt a koncepciót, amely által a laikus elsősegélynyújtás felé kell a fordítani a figyelmet, és népszerűsíteni azt, hogy minél több sikeres újraélesztéssel életeket mentsünk – ismertette a köszöntőjében Korcsmáros Ferenc, az OMSZ regionális igazgatója. Elmondta: e cél érdekében hívták életre az Élet Fája programjukat, amelyben a sikeresen újraélesztett betegek az újraélesztésben részt vevő mentősökkel közösen ültetnek el egy fát a mentőállomás udvarán.

– Mint látható, nagyon sok vérszilvafa van már itt, tehát nagyon sok sikeres újraélesztés történt – mutatott körbe az igazgató.

Mindenki számára nyitva álló képzés

Korcsmáros Ferenc a Hajdú Online kérdésére elmondta: a szakszerű újraélesztés mindenki számára ingyenesen elérhető. Néhány évvel ezelőtt indult el az OMSZ Hősképzés című programja, amely révén a megyeszékhelyek mentőállomásain a hónap minden első hétfőjén ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül biztosítanak képzés bárki számára.

–  Itt a legfontosabb három elemet tanítjuk meg: a betegvizsgálatot, az újraélesztést, a mellkaskompresszió elvégzését szabályos hatékony módon, valamint oktatjuk a félautomata defibrillátor használatát is. Ez a hármas az, amely garantálja a sikert, hogy egy ilyen esemény minél nagyobb számban túlélhetővé váljon – húzta alá a szakember.

Az elmúlt évek alatt nagy hangsúlyt fektettek a laikus újraélesztés fontosságának népszerűsítésére: a Hősképzés mellett megjelentek középiskolákban, közösségi rendezvényeken. – Meghirdettük az Élet Mentő Pont programot, amelyre cégek, közintézmények jelentkezhetnek, és védjegyet szerezhetnek. Ebben a feltételrendszerben két kritériumot kell teljesíteniük: saját forrásból be kell szerezniük egy félautomata defibrillátort, valamint egy oktatáson kell részt venniük a munkatársaknak. Ezek az eredmények, valamint a fiatalok körében nagy számban terjedő életmenő telefonos applikációk mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre nagyobb számban mernek, akarnak és tudnak is elsősegélyt nyújtani baj esetén az állampolgárok – emelte ki Korcsmáros Ferenc.

Kérdésünkre a regionális igazgató elmondta: vannak olyan megyeszékhelyek, ahol középiskolás fiatalok szervezett iskolai tanóra keretei között részesülnek újraélesztés-oktatásban. A tapasztalatok szerint mind a pedagógusok, mind pedig a diákok fogékonyak, és szívesen vesznek részt ilyen gyakorlatorientált képzéseken.  

A minősítés feltétele, hogy a márkához csatlakozó létesítmények dolgozói az életmentés alapjait elsajátítsák, s a helyszínen rendelkezésre álljon egy bárki által használható defibrillátorkészülék is. Az ország 17 Élet Mentő Pontja közül 7 Debrecenben található. Korábban többek között a Déri Múzeum, az Aqauticum Debrecen Kft. és az Agóra Tudományos Élményközpont is csatlakozott a kezdeményezéshez.

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában