„Minden ember gondolkodása és magatartása hatással van a világra”

A görögkatolikus egyház az Ukrajnában dúló háború első napjaitól feszített tempóban segíti az ideérkező és a Kárpátalján maradt bajbajutottakat. A Naplónak Kocsis Fülöp érsek-metropolita a karitatív és a hitéleti tevékenység természetéről, az elvándorlás lehetséges következményeiről és az idei nagyböjt üzenetéről beszélt nemrég a Metropóliai Hivatalban. 

Mit tapasztal a kárpátaljai közösség jelenlegi helyzetével kapcsolatban? 

Az egyik súlyos nehézség az elvándorlás, nem tudjuk, hogy mi lesz velük hosszú távon. Majdnem minden kárpátaljai magyarnak vannak családtagjai Magyarországon, be tudjuk fogadni őket, de félő, hogy kiürül Kárpátalja a magyaroktól. A kérdés, hogy vissza tudnak vagy vissza akarnak-e majd menni a háború által pusztított országba. Belső-Ukrajnából Kárpátaljára mennek az emberek, beköltöznek a házaikba. Kérdés az is, hogy ezek az ukránok a háború után visszamennek-e majd a háború által szétrombolt helyekre. Lehet, hogy egy-két éven belül teljesen átrendeződik Kárpátalja lakossága, vallási jelenléte, hiszen többnyire a görögkatolikusok jönnek el és ortodoxok mennek a helyükre. A másik nehézség a hadkötelezettség. Sok férfi a zöldhatáron menekül el a háború elől, de döbbenetes jelenetekről mesélnek a határon dolgozó munkatársaink arról is, hogy a határnál nap mint nap szakadnak ketté családok: az édesanya a gyermekével jön, az édesapa pedig megszakadó szívvel marad. Ezek rettenetes drámák. 

Hogyan segítenek itt és ott a görögkatolikusok? 

A Görögkatolikus Karitász és a Szent Panteleimon Alapítvány több táborhelyet alakított ki az odaérkező embereknek, ide kétnaponta küldjük a szükségleti cikkeket. Az ukrán hadsereg sok esetben lefoglalja a kijuttatott adományokat, az élelmiszert is, ha ott felhalmozzuk az élelmiszerraktárat, a hadsereg rekvirálhatja, mert a haderőnek is szüksége van ellátmányra. Persze, nekik sem akarunk rosszat, de a magyar adományozók mégiscsak a civileknek adakoznak, ezért arra törekszünk, hogy célzottan a kárpátaljai civil lakosság kapja meg a felajánlásokat. Itt, helyben az önkéntestoborzással foglalkozunk, és ahhoz is komoly logisztika kell, hogy a görögkatolikus iskoláink és a szociális intézményeink mint gyűjtőhelyek megfelelően tudjanak működni. Az egyháznak oktatási, egészségügyi intézményei is vannak, ezeket kell most összekapcsolni és felkészíteni az önkénteseket.

A Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum tanulói a kisvárdai kórházba mennek segíteni, és a metropólia munkatársai közül is sokan vállalnak önkéntes munkát, közülük nem ritkán család­apák is több napon át távol vannak gyermekeiktől, Kárpátalján a parókusaink első hírre elkezdték szervezni a segítségnyújtást, mi pedig idehaza az adományok gyűjtését és célba juttatását.

Természetesen hasonló módon teszik ezt a reformátusok és más egyházi segélyszervezetek is, a jezsuiták szintén a maguk kapcsolatai révén végeznek óriási munkát. Mindenki teszi, amit tud, és mi is ebbe a sorba állunk be. Hála Istennek, nálunk sok a fiatal önkéntes, ezért létrehoztunk a honlapunkon egy olyan felületet is, ahol a jelentkezés pillanatában automatikusan közölni tudjuk, hol lehet rájuk szükség. Igyekszünk hírt is adni a munkánkról, hogy még hatékonyabban tudjuk csatornázni az érkező segítő szándékot, de azért nem reklámozzuk magunkat. Jézus azt mondja: amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. 

Mit tud tenni most a hétköznapi ember? 

Amikor meghallottam a háború hírét, azonnal két fontos gondolat fogalmazódott meg bennem. Az egyiket Csaba testvér azonnal, egyfajta gyorsreakcióként írta a háború kitörésének hajnalán: Ha baj van, nem siránkozni kell, hanem sokszorosan helytállni ott, ahol vagyok, mert ezzel segíthetek a világ helyzetén. Minden ember gondolkodása és magatartása hatással van a világra, minden hitványkodás a káoszt és a széteső világot támogatja. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy rengeteg ember alkotta hálót, amellyel össze vagyunk kötve. Amikor az egyik csomót megemeljük, emelkedik, ha lehúzzuk, süllyed lefelé. Most nem foglalkozhatunk jelentéktelen dolgokkal, panaszkodással vagy olyan kívánságokkal, melyeknek semmilyen mélyebb értéke nincs. Átértékelődik nagyon sok minden, ha a fegyverek a fejünk fölött ropognának, egyébként is elfelejtenénk a kutyakozmetikát és sok egyéb haszontalan dolgot, ami nem létszükségletű. Minél jobban érezzük, hogy közel a baj, annál erősebb a késztetés, hogy a lényegre figyeljünk, ami az embereket segíti, ami az Isten akaratával egyezik.

Ha a háború kirobbantói követnék az Isten akaratát, akkor máris béke lenne, ez lehetne az emberi élet kulcsa.

Álljunk helyt – ez volt tehát az első gondolat. A másik pedig az imádság, amelyet nagy hittel kell mondanunk a békéért. 

Hogyan működnek ezekben a nehéz helyzetekben a lelki folyamatok, ki és miért hívta életre az esti közös imádságot? 

A felszólítás a közös imádságra szélesebb körben indult el. Ez lehet Üdvözlégy, Miatyánk, elmélkedés vagy a saját szavainkkal való imádság a békéért. Arra persze nincs képletünk, hogy az imádság hogyan működik, de Jézus arra biztatott minket, hogy minden imánkat meghallgatja. A politikai folyamatokat nem látjuk át, de mindaz, ami történik, áldássá válhat, ha többen, több ezren, vagy több millióan imádkozunk. Az imádság ránk és a környezetünkre hat. 1939-ben például Portugáliában százezren fogtak össze az anyák, és csodák csodájára az ország kimaradt a világháborúból. Megrázó tény, melyre bíboros úr hívta fel a figyelmünket, hogy az 1938-as eucharisztikus kongresszus után egy évvel kitört a második világháború. Tavaly Budapesten volt az eucharisztikus kongresszus, és lám, most is kitört a háború. Fölmerül a kérdés, hogy az ezeken a rendezvényeken létrejött nagy összefogás és imádság miért nem akadályozta meg a háborúkat. Nem tudjuk, de azt igen, hogy a ’38-as találkozó inkább fölkészített minket a súlyos eseményekre. S talán ez történt, ez történik most is, hiszen nem mindegy, hogy lelkileg hogyan állunk hozzá a háborúhoz.

Ami most Magyarországon van, az egy csoda. Olyan összefogás van az ukránok megsegítésének érdekében, amilyen még sohasem volt.

Sokat imádkoztunk azért is, hogy a magyar nép Istenre figyelő legyen, s most olyanok is segítenek rengetegen, akik nem járnak templomba, nem imádkoznak. Ezt nevezem én magyar csodának. Amikor Szíria számára gyűjtöttünk, egy év alatt gyűlt össze tízmillió forint. Most egy hét alatt négymillió forint jött össze, két hét elteltével tizenötmillió forintnál tartunk. Mi ez, ha nem csoda? 

Mi lehet az idei nagyböjt üzenete, miért és hogyan mondjunk le? 

A nagyböjt még odaadóbb lelki életre késztet minket. Lehet böjti felajánlásokat tenni a békéért, a szenvedőkért. A lelki folyamatok nem kikutathatók, de aki böjtöl, annak szívében az együttérzés egészen bizonyosan fokozódik. Mint a négy koronavírusos hullám, ez a háború is a böjti időszakban ért minket. A frontvonal közeledik, nem látjuk az oroszok indokait sem. Ebben a bizonytalanságban nagyon kell a lelki megerősödés, hogy az emberek ne ugorjanak egymásnak és ne essenek kétségbe. A háború az ember legrosszabb oldalát hozza ki, felszínre kerül az emberi gyarlóság és a kegyetlenség, ha viszont lelkileg felkészülünk, akkor kevésbé ránt magával ez a sátáni láncreakció a gonoszságba és az önzésbe. Szörnyű dolog a háború, de van áldásos hatása, mert a gonoszság és a kegyetlenség mellett a segítség szándéka és lehetősége is megnyílik.

Szakál Adrienn