Négycsillagos épület készül

2021.07.11. 11:30

Kezdődik az építkezés a Móricz-kollégium helyén

Elhúzódott a pereskedés, 2024-re készül el a debreceni beruházás.

A tervek szerint szeptemberben kezdődik annak az apartmanháznak a kivitelezése, amely az egykori Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium helyén épül fel Debrecenben. Kotosmann Zoltántól, a tulajdonos kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk: az Egyetem sugárút 75. szám alatti telekre egy korszerű, jól felszerelt, négycsillagos épületet „álmodtak meg”.

Összesen 84 lakóegységet alakítanak majd ki, a kisebb, hálószobából és nappaliból álló apartmanok 55, a nagyobbak, két hálószobával és nappalival 80 négyzetméteresek lesznek. A talajszint alatt teremgarázst, a földszinten üzlethelyiségeket építenek, az apartmanok pedig öt emeleten kapnak helyet. A legfelső szinten nagy alapterületű, hatalmas teraszos, úgynevezett penthouse-okat alakítanak ki.

Arra a kérdésre, hogy a beruházás mennyibe kerül, Kotosmann Zoltán egyelőre nem tudott válaszolni.

Mint mondta, az árakat illetően az építőipari piacon jelenleg akkora a bizonytalanság, hogy megsaccolni is nehéz a bekerülési költséget.

A kivitelezési munkák szervezése, a kapacitások lekötése sem egyszerű, a szakemberekkel 5-6 hónappal az egyes munkafázisok előtt már meg kell egyezni – magyarázta. A Prémium Residence névre keresztelt apartmanház a tervek szerint 2024 végére készülhet el. Az ingatlanok bérbeadásánál a célközönséget elsősorban az egyetemisták és a Debrecenbe települt külföldi cégek dolgozói jelentik majd.

Kotosmann Zoltán elmondta azt is, hogy a beruházáshoz már korábban szerettek volna hozzáfogni, de ezt megakadályozta egy folyamatban lévő peres eljárás. Az egyik szomszéd fellebbezett a kormányhivatal által kiadott építési engedély ellen, és a bírósági ügy egészen a Kúriáig jutott. A jogerős ítélet tavaly szeptemberben született meg, ekkor hárult el az akadály az építkezés elől – tájékoztatott a cég ügyvezető igazgatója.

Többszöri nekifutásra

A Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium a közgyűlés döntésének értelmében 2011-ben végleg bezárt, az indoklás szerint kevés volt a diák, így alacsony kihasználtság mellett tudták csak üzemeltetni. Az ingatlant pályázat útján 2014-ben háromszor is megpróbálta értékesíteni a debreceni képviselő-testület. Mindhárom kiírásban egyedül a Kotosmann Zoltán érdekeltségébe tartozó kft. jelentkezett vevőnek, ám kétszer módosították a pályázati kiírást, harmadjára pedig érvénytelenítették azt. Majd 2015-ben, negyedik nekifutásra a kft. lényegében a korábban meghirdetett áron, 364 millió forintért vásárolhatta meg a kollégiumot, amit később lebontottak.

TT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában