Évzáró is lesz

2021.06.17. 18:01

Három időpontban rendezik a diplomaosztót a Debreceni Egyetemen

Több mint 4100-an kapnak diplomát.

A Debreceni Egyetem idén is a Nagyerdei Stadionban rendezi diplomaosztóval egybekötött tanévzáró ünnepségét, a végzősök magas száma és a korlátozások miatt nem egy, hanem három időpontban. A tanévzáró ünnepi nyilvános szenátusi ülések sorát június 26-án, szombaton 16 órától az Állam- és Jogtudományi, a Gazdaságtudományi, az Informatikai, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar közös rendezvénye nyitja – írja a hirek.unideb.hu.

A Debreceni Egyetem 14 karán ebben a tanévben diplomát szerző hallgatók száma meghaladja a 4100-at, így az ünnepi eseményeken jelképesen, karonként egy magyar és egy külföldi diák veheti át – társai nevében is – oklevelét a rektori vezetés képviselőjétől és dékánjától, akik a kitüntetésben részesülő végzősöknek is átadják a diplomát. (A végzősök saját karuk Tanulmányi Osztályától kaphatnak tájékoztatást arról, hogyan juthatnak hozzá diplomájukhoz.)

A rendezvények zavartalan lebonyolításához szükséges gyakorlati információk, hogy az ünnepségek előtt a kapunyitás időpontja 14 óra, a hallgatók ekkortól vehetik át a talárt és a sapkát a HALL-ban, ahol lehetőség lesz átöltözni is, majd elfoglalhatják helyüket a VIP lelátón. Emellett a DE HÖK több helyszínen – a Stadion mellett és a Víztoronyban – biztosít lehetőséget fotófal előtti fényképek készítésére, hivatásos fényképészek közreműködésével.

A végzősök létszáma karonként:

Állam- és Jogtudományi Kar: 300 fő

Általános Orvostudományi Kar: 230 fő

Bölcsészettudományi Kar: 686 fő

Egészségügyi Kar: 120 fő

Fogorvostudományi Kar: 90 fő

Gazdaságtudományi Kar: 600 fő

Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar: 300 fő

Gyógyszerésztudományi Kar: 89 fő

Informatikai Kar: 200 fő

Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar: 180 fő

Műszaki Kar: 596 fő

Népegészségügyi Kar: 250 fő

Természettudományi és Technológiai Kar: 450 fő

Zeneművészeti Kar: 40 fő

Összesen: 4131 fő

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában