„A Hortobágy nem hasonlítható össze a Grand Canyonnal, de az emberi kapcsolatok igen”

Immár negyedik éve vezeti Magyarország Los Angeles-i Főkonzulátusát Széles Tamás, a Debrecen Televízió Kft. korábbi első embere. A rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangban szolgáló diplomata kinti tapasztalatairól és a két ország közötti különbségekről is beszélt a Hajdú-bihari Naplónak adott exkluzív interjúban.

Miért éppen Amerikára esett a választás?

Számomra nem volt ismeretlen az Egyesült Államok, hiszen 1997-98-ban Illinois államban tíz hónapot töltöttem el egy újságírói ösztöndíjnak köszönhetően, így már akkor sikerült betekintést nyernem a kontinensnyi ország életébe. Később, a Debrecen Televízió stábjával több filmet készítettünk Amerikában, sok helyen megfordultunk a keletitől a nyugati partig. Mindig is érdekelt, mi a titok az ország sikere, kultúrája mögött. A főkonzuli kinevezésem előtt már Los Angelesben is voltak ismerőseim, így nem érkeztem teljesen ismeretlen közegbe. Az Egyesült Államokban szolgálni Magyarországot nagy megtiszteltetés és felelősségteljes feladat. Lassan véget ér a szabadságom, túl vagyunk a nyár végi nagy misszióvezetői értekezletünkön, néhány nap múlva ismét az állomáshelyemen leszek.

Miből áll egy főkonzulátus munkája, hogyan telik egy-egy hét?

Összetett, sokrétű feladatokat látunk el munkatársaimmal. A főkonzulátus konzuli kerületéhez tizenkilenc szövetségi állam tartozik, ami a területet tekintve csaknem az ország felét jelenti. A klasszikus konzuli feladatok ellátása mellett elsősorban politikai, külgazdasági és kulturális munkát végzünk, de sok a közös ügyünk az itt élő százezres magyar diaszpórával is. Mióta Szijjártó Péter áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium élén, külszolgálati tevékenységünk fő fókusza a külgazdasági kapcsolatok erősítése: Magyarországon befektetni kívánó vállalatokat, cégeket orientálunk és igyekszünk megnyerni, de segítséget nyújtunk azoknak a magyar vállalkozásoknak, startupoknak is, amelyek az USA-ban keresnek maguknak piacot. Ezekre a feladatokra külön szakdiplomatáink vannak, és nem véletlen, hogy éppen a San Franciscó-i öbölben lévő Szilícium-völgyben és a texasi Houstonban működik egy-egy alkonzulátusunk. Előbbinél a technológiai cégek és a startupvilág áll az érdeklődés központjában, utóbbinál – mások mellett – az energetikai és az űrtechnológiai iparágban keressük az együttműködés lehetőségeit. Ami pedig a mindennapi teendőinket illeti, természetesen vannak politikai, gazdasági jellegű találkozóink, protokolláris megjelenések, melyeken fővédnökként vagy szervezőként képviselem Magyarországot. Kifejezetten erős és jól működik az európai uniós főkonzulok csoportja: havonta találkozunk, megvitatjuk közös ügyeinket, meghallgatunk egy-egy meghívott előadót, és közös programokat szervezünk. A tolerancia szintén hangsúlyos: Los Angeles – mondjuk New Yorkhoz hasonlíthatóan – kifejezetten soknemzetiségű metropolisz. Elég, ha csak annyit említek, hogy az agglomerációval (ami több mint 80 város) egybevett, közel tizenöt millió ember több mint kétszáz nyelvet beszél. Ne értsük félre, a hivatalos nyelv természetesen az angol, de lassan már majdnem ennyire tehető a spanyolul beszélők száma is. A különböző nemzetiségek, kultúrák mellett külön figyelmet érdemel a külföldi képviseletek részéről a nagyszámú zsidó közösség. A városban működő számos zsidó szervezet intenzív kapcsolatot ápol a legtöbb konzulátussal, így a magyarral is. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert ezek a szervezetek jól ismerik Európát, és elismerik a magyar kormány antiszemitizmussal kapcsolatos „zéró tolerancia” politikáját, tudják, hogy reneszánszát éli a magyar zsidóság, biztonságban él a nagyszámú magyar zsidó közösség.

Milyen helyzetben van a magyar diaszpóra?

A legtöbben Kaliforniában, elsősorban Los Angelesben élnek, de több magyar közösség működik San Franciscóban, San Diegóban, az arizonai Phoenixben, a nevadai Las Vegasban, az oregoni Portlandben, a coloradói Denverben, a Washington állambeli Seattle-ben és Új-Mexikóban is. Csaknem háromszázezer olyan ember él az Egyesült Államok nyugati részén, aki magyarnak vallja magát. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ennyien rendszeresen összejárnának, látogatnák a magyar szervezeteket vagy templomokat. Azok, akik szükségét érzik az együttléteknek (a cserkészetben, a magyar iskolákban, a templomokban, a kulturális szervezetekben) jóval kevesebben vannak. Tudni kell azt is, hogy a klasszikus emigráció talán legnagyobb része, az ’56-os menekültek egyre kevesebben vannak, de meglátásom szerint megvan az a középgenerációs erős mag, amely kezébe veszi a zászlót, és tovább élteti az amerikai magyarságot. Egyre többen veszik fel a magyar állampolgárságot, és a sokadik generációs fiatalok is kezdik elkapni a fonalat, ragaszkodnak a magyar származásukhoz. Ehhez erős alapot ad a nyelv, az iskola és a templom, azaz a cserkészet, az egyházaink és az iskoláink, valamint a magyar kormány által elindított Kőrösi Csoma Sándor Program. Sőt, egy fordított folyamat tanúi is lettünk: erősödik az Európába vágyás, ennek köszönhetően pedig a Balassi Intézet programjai és más kezdeményezések, táborozások alkalmával sokan Magyarországra látogatnak, megszeretik hazánkat, és közülük egyre többen akár átköltöznek őseik földjére. Érdekes ezt látni. Sajnos a koronavírus-járvány negatív hatásait mi is megéreztük: a közösségekben szinte leállt az élet, a szigorítások miatt képtelenség találkozni rendezvényeken, ami a nemzeti ünnepeinket és a kulturális eseményeinket is érinti. Sokáig online közvetítések voltak a templomainkból, az iskolákban nem tudtak tanítani. Az adott magyar közösség megélhetését is veszélyeztetheti egy-egy ilyen eset, így komoly problémákkal kell megküzdeni a jelenlegi időszakban.

„Azt gondolom, a legfontosabb célkitűzésünk, hogy egy magyart sem hagyhatunk az út szélén, a bajban ismerszik meg leginkább a felelősségvállalás fontossága.”

Miben más az USA és Magyarország, bulvárosan: Beverly Hills vagy Debrecen, Santa Monica vagy a Hortobágy?

Ez egy nem egyszerűen megválaszolható kérdés. Rengetegen elhiszik, amit a romantikus amerikai filmekben látnak, de higgye el, én még nem találtam egyetlen házat sem, amit mézeskalácsból építettek. Sok, az Egyesült Államokban élő magyar oszt meg a közösségi portálon fényképeket pálmafákkal, az óceánparttal és szép autókkal, de valójában nagyon nehezen boldogulnak. Drága az élet Kaliforniában, könnyen az utcán találhatja magát az, akinek nincs legális munkája és biztosítása: Los Angeles megyében jelenleg több mint hatvanezer ember él az utcán sátorban vagy autóban. A kulturális és szociális különbség is jelentős, igaz, mindkét országnak megvannak a maga pozitívumai. Azt gondolom, hogy az amerikai udvarias társalgásból, az életigenlő hozzáállásból, a közlekedési dugókban és tömött autópályákon tanúsított türelemből, valamint a vásárlások során tapasztalható rugalmasságból lenne mit átvennünk, viszont nálunk mélyebbek az emberi kapcsolatok, sokkal jobban megélünk egy-egy barátságot. Ezt messziről hazatérve veszi igazán észre az ember.

„A Hortobágy nem hasonlítható össze a Grand Canyonnal, de az emberi kapcsolatok igen, és azok itthon sokkal valódibbak.”

Számomra Los Angelesben nem az a cél, hogy híres sztárokkal találkozzak – a munka iránti alázat és hazánk méltó képviselete sokkal fontosabb. Ez persze nem jelenti azt, hogy szabadidőnkben ne látogatnánk meg mondjuk egy-egy csodálatos nemzeti parkot. De legalább annyira felemelő élmény, amikor egy nemzeti ünnepen vagy mondjuk egy cserkésztáborban hallom magyarul szavalni és énekelni a másod- vagy harmadgenerációs gyermekeket. A lényeg, hogy úgy kell megélnünk minden pillanatot, hogy az ember azt érezze: bárhol jó magyarnak lenni!

Péter Szabolcs