oktatás

2020.05.02. 07:30

A szakvizsgákat is megtartják, a DSZC-nél több mint másfél ezren zárják le a tanulmányaikat

Májusban számot adhatnak tudásukról a szakképző intézményekben tanulók.

Fotó: Napló-archív

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium április 24-én közzétett határozata szabályozza a szakmai vizsgákra vonatkozó intézkedéseket. A komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követően kell az intézményeknek megszervezniük, míg a gyakorlati vizsgákat az iskolák által meghatározott időpontban, lehetőség szerint májusban tarthatják meg.

– A szakmai vizsga azért különleges, mert nagy szerepe van a gyakorlati vizsgáknak, ezért a gyakorlati vizsga megmarad, az objektivitást pedig az írásbeli vizsgatevékenység biztosítja. Amit általánosan el lehet mondani, hogy a szóbeli vizsga kimarad, ennek megfelelően a írásbeli és a gyakorlati vizsga eredménye alapján születik meg a vizsgázók érdemjegye. Nagyon összetett kérdéskör ez, hiszen minden szakmának más-más szakmai és vizsgakövetelményei vannak – részletezte a Napló kérésére Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellára.

A vizsgán azok a végzős tanulók vehetnek részt, akik az utolsó tanévben a kötelező szakmai gyakorlat legalább 60 százalékát teljesítették. A vizsgára bocsátás feltételeként előírt okiratok bemutatása nem kötelező.

A szakvizsgákat az érettségikhez hasonlóan kis létszámmal, a vizsgázók közötti megfelelő védőtávolság biztosításával, a biztonsági előírások betartásával kell megszervezni és lebonyolítani. A vizsga végeredményét a szóbeli vizsga eredménye nélkül kell megállapítani.

– A gyakorlati vizsgákat a jövő héttől kezdve bonyolítjuk le, a vizsgák időpontjait az intézmények jelölik ki. A szakmai vizsgánál nincs annak jelentősége, hogy a gyakorlat hamarabb van, mint az írásbeli, így ahogyan az intézmények kapacitása, szakmai együttműködése lehetővé teszi, a jövő héten el kell kezdeni a gyakorlati tevékenységet, aminek június 15-ig le kell zárulnia. Május 25. és 29. között pedig az írásbeli vizsgák lesznek – részletezte Tirpák Zsolt.

A távoktatás bevezetése a szakképzésben is felforgatta mindennapokat, azonban Tirpák Zsolt elmondása szerint zökkenőmentes volt az elmúlt másfél hónap.

– Alapvetően március 13-ig nagyon sok gyakorlati tevékenységet sikerült begyakorolni, természetesen a gyakorlati vizsgáknál figyelembe lehet venni azt, hogy a távoktatásban a szakmai tevékenység egészen más keretek között zajlik. A vizsgázók nem szenvedhetnek kárt, szem előtt tartva, hogy a digitális gyakorlat nem egyenlő a kézzel fogható gyakorlattal, így kell kijelölni majd a gyakorlati feladatokat – hangsúlyozta a kancellár.

Gondos tervezés kell

A DSZC intézményeiben mintegy 1600 diák zárja le a tanulmányait, s lép ki munkaerőpiacra.

– Centrumunk vonatkozásában több mint 50 szakmáról beszélhetünk, ezeknek a vizsgáit kezelni kell, mindegyikre oda kell figyelni, és mindegyiket meg kell határozni, hogy milyen eljárásrenden történjen. Nagy odafigyeléssel kell lebonyolítani a gyakorlatokat, hiszen a gyakorlati vizsga egy része az iskolai tanműhelyben zajlik, de ha duális képzésben vett részt a tanuló, akkor a gazdálkodó szervezetnél, tehát annál a cégnél, ahol végezte a gyakorlatot, ott zajlik a vizsga – ismertette Tirpák Zsolt. Hozzátette: – A Debreceni Szakképzési Centrumon belül a legnagyobb képzési terület elsősorban az informatika, itt kell nagyszámú vizsgázóval számolni, de a gépészet, közgazdaság, valamint a vegyipar területén is nagy létszámú vizsgák lesznek.

Jogkövetkezmények nélkül

A szakvizsgák esetében is lehetőség van a vizsgák őszre halasztására.

– Az érettségi kérdéskörénél hamarabb elindultak a folyamatok, volt alkalom begyűjteni az információkat arra vonatkozóan, hogy ki az, aki halasztani szeretne. Elenyésző volt ezen tanulók száma. A szakmai vizsgára vonatkozó szabályozás pénteken (április 24-én – a szerk.) jelent meg, ily módon még nem volt alkalmunk arra, hogy elvégezzük azt a felmérést, hogy vannak-e olyan tanulók, akik nem érzik magukat biztonságban, és nem szeretnének most vizsgázni.

„A szabályozás lehetővé teszi, hogy jogkövetkezmények nélkül vizsgázzon ősszel”

– tudatta a kancellár. Így folytatta: – Vannak olyan szakképesítések, ahol eltekintenek a vizsgától, és a tanulmányi eredmények alapján történik meg az érdemjegy megállapítása. Ez elsősorban művészeti képzés, iparművészet, előadóművészet, hang- film- és színháztechnika, közművelődés, pedagógia ágazatban érvényesül. A mi szakképzési centrumunkban ez a pedagógiai ágazatot érinti egyedül.

Maszk és fertőtlenítés

A szakvizsgák megtartására is szigorú korlátozások vonatkoznak.

– Az írásbeli és a gyakorlati vizsgatevékenység során egymástól másfél méteres távolságban lehetnek a tanulók, az egy teremben maximum 10 fő lehet. Különösen figyelni kell az eszközök fertőtlenítésére, hiszen a gyakorlati vizsga során nagyon sok eszköz használatára kerül sor. A járványügyi szabályokat itt is érvényesíteni kell. Maszkot és gumikesztyűt kapnak a gyerekek, illetve fertőtlenítőszert helyezünk ki minden vizsgatérben – tudatta Tirpák Zsolt.

A tavaszi félévben mellék-szakképesítés megszerzésére irányuló vizsgát nem lehet szervezni, azokat a 2020-2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kell megtartani.

Kiss Dóra

Borítókép: korábbi gyakorlati óra a Debreceni Szakképzési Centrum tanműhelyében

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában