nem mindennapi életút

2019.11.10. 12:34

Akit ötször mentett meg a gondviselés

Házasságról, egészségről és az elmúlt 94 évről beszélgettünk Németi Sándorral.

Nagy idők tanúja a Németi házaspár, ketten együtt 187 évesek és 71 éve házasok. Németi Sándorné, Eszti néni 1926-ban született Debrecenben, Németi Sándor, Sanyi bácsi pedig 1925-ben Balmazújvároson, egy teljesen nincstelen zsellér családban.

Túlélte a tífuszt

Sanyi bácsi 1931-ben került be az általános iskolába, és 1935 tavaszán vette ki onnan édesanyja, így csak négy elemit járhatott ki. A családnak szüksége volt a dolgos kezekre, a családfő ugyanis 1930-ban, háborúban szerzett betegség következtében elhunyt.

Egész gyermekkorát mérhetetlen szegénységben töltötte. A jómódú gyerekek sokszor csúfolták emiatt. 24 éves koráig pedig nem aludt ágyban, csak fakeretbe tömött szalmán. Az ágy édesany­ját illette.

Mostohaapja révén, aki az újságkihordásért volt felelős Józsán, rikkancsként dolgozott, de marokszedő is volt. 1943-ban Taktaharkányba került munkára, itt karanténba zárták flekktífusz miatt, s csak 1944 májusában került haza. Mindössze húszan élték túl a közel száz emberből. Egy házaspár a szabadulás éjszakáján rosszul volt, de ezt mindenki titokban tartotta, hogy megmenekülhessenek. Ha erre fény derül, sohasem jutnak haza. Talán itt érezte életében először azt, hogy megmenekült.

Épp nem volt ott…

Ezután a Salétrom utcai székgyárba jelentkezett dolgozni, azonban akkor már a légiriadó miatt gyakorlatozniuk kellett, az utcában pedig volt egy óvóhely. Ez Sanyi bácsinak nem tetszett, így két hét után ott is hagyta a helyet, és elment Nagyhegyesre répát kapálni. Eztán sebbel-lobbal megérkezett június eleje, s egyik nap kapálásból hazafelé tartva arra lett figyelmes, hogy nagy dübörgés jön Debrecen felől. Bombáztak. Úgy emlékszik, egy pénteki napon. Azonnal biciklire pattant, hogy betekerjen a városba megnézni, mi történt. A székgyárat eltalálta egy bomba. Akik azon az óvóhelyen húzták meg magukat, meghaltak. Sanyi bácsi ekkor ismét megállt egy percre, és elgondolkodott, mégiscsak a sors nagy kegyeltje.

Már másodjára.

A katona

Telt-múlt az idő, s őt sem kerülte el a katonaság szele, de ezt is megúszta. Tiszafüreden akarták átvinni a folyón társaival együtt. Túl nagy volt azonban a jövés-menés a háború miatt, így ideiglenesen egy tiszacsegei idős házaspárnál szállásolták el. Sokat segített nekik. Egyik este a házigazda duplán hálálhatta meg a sok-sok jó cselekedetet, hiszen így szólt: Sanyi, ha téged elvisznek a Dunántúlra, nem térsz vissza többé. Szállj fel éjszaka a Nagyvárad felé tartó vonatra, és menj haza.

Ő pedig így is tett, azonban nem volt ám ez olyan egyszerű! Szökni vágyók nem utazhattak csak úgy kényük-kedvük szerint. Ittas katonák figyelmetlenségének köszönhetően Sanyi bácsinak végül sikerült vonatra szállnia és hazatérnie. Újra neki kellett hát látniuk a párkáknak szőni a fonalakat, hiszen volt itt egy élet, amit harmadjára is megmentett a gondviselés.

Idegenek

Túlélte egy német raj „vendégeskedését” is. Ez időtájt németül tanult, hogy németül mondhassa az állomásozó csapat vezetőjének: nem mossa ki a ruháját. Erre aztán a parancsnok egy gyalogsági puskával akkorát ütött a lábfejére, hogy az kis híján el is tört. A németek távozásának napján egy térképet felejtettek Sanyi bácsi asztalán. Ő pedig ekkor megfogadta, hogy ha az a katona jön vissza érte, aki megalázta, egy kis fejszét biz’ isten beleállít. Kockázatos vállalkozás, szó se róla. Nem az a katona ment vissza – Sanyi bácsit ezzel mentve meg a füstbe ment eset utáni bármi nemű „igazságszolgáltatástól”. Egy október 15-ei napon így hát negyedjére is mellé szegődött a jó szerencse.

Nem sokkal ezután orosz katonák érkeztek, akik úgy megverték, hogy eltört a lába, arcára pedig édesanyja sem ismert rá. Mire sikerült eljutnia egy orvoshoz, aki elláthatta sebeit, az csak annyit mondott: csoda, hogy túlélte, a verés nyomait pedig idős korában is érezni fogja.

Szép korban

Sanyi bácsi végül a vasúttól ment nyugdíjba. Eszti nénivel két gyermekük lett: egy fiú és egy lány, és három unokával is büszkélkedhetnek. Eszti nénit nyolc éve betegség érte, egészsége, hallása meg­gyengült. Azóta Sanyi bácsi gondoskodik róla, sohasem hagyja magára. De hogyan maradt ennyi energia? – Nem szabad tragikusan felfogni. Szellemileg, fizikailag érzem, hogy már nem vagyok a régi, de ezt megállítani nem lehet, ez a természetes folyamat. Este-reggel torna, kerékpározás minden délután, ha rossz az idő, itt a szobakerékpár. Súlyzózás. Az egészségért tenni kell. Mikor elmentem nyugdíjba, négy házat építettem fel – mondta a Naplónak Sanyi bácsi.

Fotó: Kiss Annamarie

Talpon maradni

A jó házasság titkát pedig ki is tudná jobban, mint ők 71 év után. – Gyerekkoromban ilyen módról nem álmodtam. Teljesen elégedett vagyok az életemmel. A feleségemet nem volt szívem beadni otthonba. Azt mondta, hogy ő nem is megy, mert mindenkinek joga van a saját otthonában meghalni. Én gondját viselem, ahogy tudom, és hálát adok a sorsnak. Talpon kell maradni, mert a másikat gondozni kell. Az életben semmi sem tökéletes. Még a házasság sem. A jó házasság titka? Egymáshoz igazodás, egymásra odafigyelés. A hosszú élet titka pedig: rendszeresség, megfelelő házasság, megfelelő anyagi háttér. Ha ez a három tényező megvan, akkor el lehet éldegélni – tette végül hozzá.

Laszkács Denise

Ezek is érdekelhetik