2019.08.09. 18:04
Szombaton ünnepeljük az oroszlánok világnapját
Minden év augusztus 10-én ünnepeljük az állatok királyát.
Fotó: Debreceni Állatkert
Az Oroszlánok Világnapja alkalmából érdemes szombaton is kilátogatni a Debreceni Állatkertbe, hiszen az állatgondozók nemcsak a látogatóknak igyekeznek igazán széppé varázsolni ezt a napot, hanem oroszlánjaiknak is – írta közleményében az állatkert.
A Debreceni Állatkert a jeles nap alkalmából szeretné felhívni a nagyközönség figyelmet e nemes és fenséges állatok védelmének fontosságára, hiszen az eredeti Oroszlánkirály című film első vetítése óta – 25 év alatt – az oroszlánok állománya földünkön megfeleződött! Mára kevesebb mint 25 ezer példány él. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint az oroszlánok természetes élőhelyük 94 százalékából eltűntek. A zsákmányállatok számának csökkenése, az élőhely degradáció, a vadászat és ember-állat konfliktus miatt az afrikai oroszlán is szerepel a kihalás által veszélyeztetett fajok listáján.
A Debreceni Állatkertben az afrikai oroszlánnál is ritkább ázsiai oroszlánt tartják az Európai Fajmegmentő Program keretében. Magyarországon ez az alfaj egyedül még a Fővárosi Állatkertben található meg, míg természetes élőhelyén, a Gir erdőség rezervátumában már csak 350 egyedből álló populáció él. Az indiai vagy perzsa oroszlán néven is emlegetett alfaj különlegessége, hogy farkbojtjuk nagyobb, bundájuk pedig bolyhosabb, mint az afrikai rokonaiké.