Kötél nélkül, kötélidegekkel

Debrecen - Óriási szerencsénk, hogy vannak olyan elvetemült sportemberek, akik időről időre megpróbálják jelentősen kitágítani az emberi teljesítőképesség határait. És még nagyobb szerencse, hogy manapság egyre szélesebb azon technikai eszközök skálája, melyekkel ezeket az elképesztő mutatványokat megfelelő minőségben képesek dokumentálni. Nem teljesen tiszta, hogy Alex Honnold sziklamászó milyen megfontolásból hozta meg azt a döntést, hogy odaengedi a kamerákat eddigi élete fő műve közelébe, de az egyszeri néző biztos, hogy jól járt vele.

Ugyanis Honnold a lehetetlent kísérelte meg, és ha valaki tényleg a lehetetlennek, a külső szemlélő számára egy elsőre, de még másodikra és harmadikra is legyőzhetetlennek tűnő akadálynak ugrik neki, azt azért nem rossz a kezdeti mozdulatoktól egészen az utolsóig végigkövetni. Az amerikai mászó arra vállalkozott, hogy bármiféle segédeszköz nélkül küzdi fel magát a Yosemite Nemzeti Parkban található, nagyjából 900 méter magas, El Capitan nevű gránitszikla-szörnyeteg tetejére. A függőleges fal borzasztóan technikás, sokakon még biztosítókötéllel együtt is kifog, szóval a tett súlyát racionális emberi logika mentén végiggondolva szinte lehetetlen feldolgozni. Ezt az utat dokumentálta a 2019-ben Oscar-díjjal jutalmazott Free Solo elejétől a végéig, és út alatt itt most nemcsak az első sziklaérintéstől a végső felhúzódzkodásig tartó négyórás fizikai és mentális csúcsteljesítményt kell érteni, hanem azokat a mozzanatokat, előzményeket, impulzusokat is, amelyek Honnoldot elvezették idáig.

És itt elkerülhetetlenül bejön a képbe az az unalomig ismert közhely, hogy az ember mennyit és milyen formában hajlandó beáldozni azért, hogy elérje végcélját. Képes-e például egy furgonból eszkábált lakóbuszban lakni és közben szedőlapáttal enni a konzerves csilit, nyíltan a barátnője elé tenni a mászást élete prioritási listáján, vagy hosszú-hosszú évekig óriási áldozatokat hozva készülni arra a pár sporttörténelmi órára a falon. Honnold erre képes volt, de a mindig precíz, racionális és pragmatikus főhőssel korántsem egyszerű azonosulni. Végig érezzük, hogy itt alapvetően egy magába forduló személyiségről, egy emocionálisan kissé passzív profi megszállottról van szó, és ezt a képet csak Honnold párja, Sanni McCandless árnyalja picit; ő az ugyanis, akinek segítségével a néző egy hangyányit közelebb kerül a főszereplőhöz. Igazából a nő sem képes arra, hogy megkapargassa a felszínt, és mélyebbnek tűnő érzelmi reakciókat hozzon elő a mászást nyíltan elé helyező Honnoldból, de kettejük kapcsolata azért itt-ott belesulykolja a nézőbe, hogy jé, itt mégsem egy géppel van dolgunk, nem a T-1000-es fogja megmászni az El Capitant.

És a hosszú felkészülés, valamint a testi-lelki megpróbáltatások után ott a non plus ultra, a tetőpont, a mászás maga, amelyet valami szédületes minőségben örökített meg a technikai stáb. A Jimmy Chin és Elizabeth Chai Vasarhelyi rendezők vezette csapat több kamerával rögzítette Honnold végső produkcióját, és hát belegondolni is félelmetes, mekkora munka lehetett ezt így összehozni. Mindent megtettek azért, hogy egy pillanatra se zavarják a kötél nélküli mászót a falon, de mégis képesek voltak néhány méterről megmutatni a kulcsmozdulatokat, a nagy attrakció előtt pedig természetesen semmiféle nyomást sem helyeztek rá, hogy halihó, itt dekkol az egész stáb már több hete, azért csak mászni kéne már. Honnoldhoz hasonlóan ők is rengeteg energiát fektettek az előkészületekbe, és tök jó, hogy ezeket a technikai jellegű kihívásokat is megmutatja a Free Solo.

Kivételes állócsillag ez a dokumentumfilmek, no meg a sportfilmek egén, ritkán játszik ennyire jól össze emberi tett és az azt megörökítő háttér.

Értékelés: 5/5

- Raffer Attila -

Alkotók: Free Solo – Mászókötél nélkül