Helyi közélet

2017.12.30. 16:40

Nem volt eseménytelen a nyár: ez történt 2017 harmadik negyedévében

Hajdú-Bihar - Forró napok a strandokon, a fesztiválokon és a közéletben is…

Hajdú-Bihar - Forró napok a strandokon, a fesztiválokon és a közéletben is…

Július elején a Green Holidays utazási iroda csődje borzolta a kedélyeket; megyénkbeli utazókat is érintett, akik a debreceni repülőtérre érkeztek meg Törökországból, a sokak számára rosszul sikerült nyaralásból.

Bölcskei Gusztáv 65. születésnapján, július 30-án leköszönt a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektori posztjáról, helyét dr. Kustár Zoltán, a korábbi általános rektorhelyettes vette át.

Folytatódott a Golgota kálváriája: a Kúria hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság 2016. őszi ítéletét, mely Pákh Imrének kedvez. Így a védetté nyilvánító közigazgatási határozatot felül kell vizsgálni, s ha nem is dőlt el a kép sorsa, tulajdonosa kérésére (a múzeumok éjszakája miatt) levett függönyt egyelőre nem helyezik vissza, a kép látható a Déri Múzeumban.

A hónap közepén lakossági fórumon ígérték meg a hortobágyiaknak, hogy – egy ivóvízjavító program és sok bosszúság után – végre iható lesz a vizük. Tűzzel is a hírekbe került a puszta: ezer hektáron égett Nagyiván külterületén.

Jubilált a Debreceni Nyári Egyetem: július 17-én 90. alkalommal nyitotta meg kapuit a magyar nyelvet tanulók előtt. Szintén „kikerekedett” a Campus fesztivál, melyet tizedszerre rendeztek meg, idén is rekordot döntött 105 ezer látogatójával.

Fesztiválszezon

Augusztus 11-én átadták a 471-es főút felújított, 16,44 km-es szakaszát Nyíradony és Hajdúsámson között, ezzel jelentősen biztonságosabbá téve a közlekedést. Néhány nap múlva pedig elkezdték a korszerűsítési munkákat az Ebes és Püspökladány közötti vasútvonal-szakaszon.

Nyolcszázadik „születésnapját” ünnepelte július végén Sáp, Álmosdon falumúzeumot adtak át a nyár utolsó hónapjában, s végre bezárt a debreceni strand, ami azért jó hír, mert az erősen retró létesítmény megújulva fogadja majd újra a vendégeket. Országos vitát váltott ki, hogy a Debreceni Egyetem díszpolgári (pontosabban: Civis Honoris Causa) címet kíván adományozni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek – erről augusztusban döntöttek.

A nyár idén is bővelkedett gasztronómiai fesztiválokban, továbbá elmaradhatatlanok a művészek körében töretlenül népszerű alkotótáborok is.

Pompázatos tollak a virágkarneválon – a spanyol táncosok műsora | Fotó: Molnár Péter

Vasutas-találkozó Püspökladányban július 21-én | Fotó: Matey István

Ősi arany- és ezüstkincsek érkeztek Romániából a Déri Múzeumba | Fotó: Molnár Péter

Az 5. Motoros Fesztiválon, Balmazújvároson | Fotó: Derencsényi istván

Idén is elverték a törököket Hajdúnánáson | Fotó: Derencsényi István

Rúzsa Magdi is fellépett a Campus Fesztiválon | Fotó: Matey István

Babusa János szobrászművész alkot a hajdúnánási művésztelepen | Fotó: Kovács Péter

Hortobágyon, a lovasnapokon | Fotó: Derencsényi István

Ezen a nyáron is próbára tett minket a kánikula | Fotó: Matey István

Régi eszközöket lehetett kipróbálni a VII. Debreceni Kézműves Fesztiválon | Fotó: Matey István

Az extrém sportok kedvelői a böszörményi Kexx fesztiválon találkoztak | Fotó: Matey István

A konyári aratóversenyen | Fotó: Matey István

Látványos felvonulás előzte meg a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Kupát | Fotó: Matey István

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában