Rend, fegyelem és tisztaság jellemezte

Debrecen - Wagner Lajos: A Varázsfuvola próbáján teljesen átszellemült, ő maga volt Sarastro…

– Láttam őt régebben többször is, ám 1985-ben, amikor a színházhoz kerültem, s megmutatták az öltözőmet, legnagyobb meglepetésemre az a Tréfás Györgyével volt közös.Én hirtelen annyit tudtam kinyögni, hogy megkérdezték őt egyáltalán, öltözhetek-e én is itt, egy ilyen nagy művésszel közös helyiségben? Majd szinte a haláláig ez az öltöző maradt mindkettőnké. Persze aztán megszoktam, hogy vele ülök szembe, mindig is csodáltam a pedantériáját, mintha skatulyából húzták volna ki, olyan elegáns volt. Számomra ez volt a legelső élmény – idézte fel Wagner Lajos operaénekes.

Nem volt szüksége súgóra

Aztán amin ugyancsak meglepődtem – árulta el –, hogy szinte alig beszélgettünk, ő ugyanis mindig a szerepeivel volt elfoglalva, ült az asztalnál, én meg próbáltam lábujjhegyen közlekedni. Ő nagyon pontosan, precízen készült. Azt pedig egyszerűen nem bírta elviselni, ha például a nézőtéren valaki evett, de még azt sem, ha utcai kabátban lépett be egy kolléga a színpadra. Azt sem szerette, ha valaki nagyon újszerűt akart produkálni, ragaszkodott a klasszikus rendezéshez. Rend, fegyelem, tisztaság, pedantéria jellemezte, s a szereptudást ugyanúgy megkövetelte a kollégáktól is, mint saját magától. Már az első próbára felkészülten érkezett, tudta a szerepét, méghozzá kotta nélkül – bár nyilván ott volt nála kontrollnak. A Varázsfuvola próbáján teljesen átszellemült. Ő maga volt Sarastro…

– Amikor fölment a színpadra, nem kímélte magát, a legelső próbától a legutolsó előadásig a maximumot nyújtotta. Lent az öltözőben mindig „beénekelt” saját magának, nehogy bárkit is zavarjon. Tökéletes szereptudással rendelkezett, nem volt szüksége súgóra. Számomra ezek a történések nagyon fontosak voltak; előttem volt a példa, amilyennek lennie kell egy igazi énekesnek. Hatalmas élmény volt, amikor ő a Don Carlos Fülöp királyát énekelte, én pedig a főinkvizítort, akkor éreztem igazán, mennyire jó kettős a miénk, szinte szárnyaltunk a színpadon. Később pedig egyre inkább megkedveltük egymást magánemberként is – tudtuk meg Wagner Lajostól.