A felismerhetetlenségig jó lenni, ki kíván ma?

Debrecen - „Az eredeti Nyilas Misi negatív figura, ilyennek kellene valójában lennie.”

Rég láttam olyan színművet, amelyre ennyire illett volna a „darab” kifejezés. És az azt alkotó darabok nem úgy illenek egymáshoz, mint a kirakónál. Hiába gyűjt be a néző-átélő egy-egy felismert töredéket, remélve, hogy másfél óra múlva hiánytalanul, gyűretlen papíron fekszik majd előtte a kiterített tanúság. A VígKarma Társulat előadásának egyszerűen nem ez a célja. A Nyilas Misi Eksztázisát író, rendező, Halmi Gábor maga is elmondta a Vojtina Bábszínházban nemrég bemutatott játék után, hogy nem a „sztori” a lényeg, hanem az egyes szituációk ismerőssége. Abból bizony van mit meríteni.

Önvizsgálatra bátorítanak

A színdarab, akár egy tükörgömb, ezer apró visszaverődésből áll össze, ahány szögből nézzük, annyifélét mutat. A bábszínházban – beszélgetős este lévén – a jelenlévők hosszan diskuráltak élményeikről.

– Önreflexióra késztettek. A bátorság, amivel e mű születik, engem is felbuzdít, hogy megvizsgáljam magam anyaként. Az ebbéli szerepemben felvetődő kételyekre Nyilas Misik reflektálnak a korlátok széttépésének vágyával és nem őket, hanem magunkat féltem – mondta a Láposi Terka, a játszószínház művészeti vezetője. Az anya-gyermek kapcsolatot a húszas éveik elején járó fiatalok is kiemelték, amikor az előadás végén egy-egy szereplő érdeklődött a kis csoportokba gyűlt nézőktől. „Sajnos van gyerek, aki azt hiszi, mindent jobban tud a szüleinél” – hangzott el.

A Légy jó mindhalálig regény folytatására a Forr a bor című Móricz-mű alapszituációjára épülő darab kapcsán felvetődött egy másik generációs probléma. „Légy a felismerhetetlenségig jó!” – ejtette ki száján egy szereplő a műben. – Általános elvárás ma egy fiataltól, hogy legyen sikeres, szép, önzetlen, becsületes és közben még önmaga is. Ezek terhes fogalmak abban a bizonyos súlyos pakkban. Idomítjuk a hallgatókat valamihez, amiben mi sem hiszünk igazán – idézte fel egy néző a darab több, erre vonatkozó pillanatát.

Kicsapongva születik

Szó esett arról, hogy mi tud igazi örömélményt, extázist okozni. A sebesség, a veszélyes helyzetek, az alkotás örömén túl szóba került a drog, amely lottószelvényből sodort füves cigiként az egész előadásban jelen volt. – Nagy titkolózás veszi körül a szereket, miközben létezik, sokan használják azokat. A marihuánafogyasztást tiltó törvény a visszájára fordul, mert emiatt teljesen ismeretlen következményekkel járó designerdrogokat próbálnak ki az emberek – vetődött fel. Egy pedagógus így szólt: épp a „boszorkányüldözés” miatt nem mer odafordulni hozzám a diák, de még ha el is mondaná, hogy a drog kipróbálására készül, nem tudnék neki eksztázis-alternatívát felmutatni, amivel valóban lebeszélhetném. A színen megfogalmaztak társadalomkritikát: „Ennél több rendet idehazudni már sok.” És városkritikát is: „Hová lesznek a tóból a vadkacsák, amikor született idióták ködszínházat álmodnak?” A jórészt végzős adysokból álló színészek őszinte, temperamentumos játéka alátámasztani látszik a beszélgetés során tett nézői kijelentést: születőben van egy új normarendszer, küszködik a világrajövetellel és nagy kicsapongásokba fut bele a vajúdás közepette.

Tudatosan ragtalan

A mű értelmi, érzelmi és szövegbéli töménysége többszöri megnézésre ingerel. A szavakkal való játék előbb úgy tűnik, mintha csak a káosz­érzés fokozását, feszültségkeltését szolgálná, ám ha jól figyelünk, ráébredünk, hogy izgalmas értelemerősítő, hangsúlyozó, pontos oka van a pakk örökös ragtalanságának és az olyan furcsán csengő mondatoknak, mint „csak ne sérüljön semmi baja” vagy a „legyünk kicsit mintha okosabbak”. A néző végül gondolkodhat azon, hogy valóban „jól felfogott érdekünk-e úgy kiönteni a gyereket a lavórból, hogy a víz megmaradjon”.

HBN–HABE