Helyi közélet

2015.05.13. 08:01

Áruba bocsátotta kislányát

Debrecen - Gyerekpornóra akart rávenni egy férfi egy nyolcéves kislányt, akit saját anyja vitt el hozzá. Sok pénzt ígért nekik. A kislányt biztonságba helyezték a zsaruk, az anya és a férfi ellen vádemelést javasolnak.

Debrecen - Gyerekpornóra akart rávenni egy férfi egy nyolcéves kislányt, akit saját anyja vitt el hozzá. Sok pénzt ígért nekik. A kislányt biztonságba helyezték a zsaruk, az anya és a férfi ellen vádemelést javasolnak.

A debreceni F. Gergő Péter (33) ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárás során a nyomozók olyan információkhoz jutottak, amelyek alapján a férfi 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével is gyanúsítható. Ezt külön eljárásban vizsgálták.

– A nyomozás adatai szerint 2013. december 13-án délután a debreceni Ny. Antalné (44) az akkor nyolcéves kislányát F. Gergő Péter lakására vitte, a férfi meztelenül fürdött volna a kislánnyal a kádban, szerette volna puszilgatni és orális szexre rávenni. Ezért a férfi tekintélyes summát ígért az asszonynak – tájékoztat a részletekről Dimand Csaba alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának kiemelt főnyomozója.

A rendőrség a gyámhivatal értesítése mellett azonnal intézkedett a veszélyeztetett gyermeknek a családból történő kiemeléséről és ideiglenes elhelyezéséről. A kislány az eseti gyámja jelenlétében elmondta: anyja egyszer elvitte egy férfihoz, aki meztelenül jött ki a fürdőszobából. Anyja mondta neki, hogy masszíroznia kellene a bácsit, de ő ezt nem akarta, sírt, és kérte anyját, hogy menjenek el. Végül eljöttek.

Ny. Antalnét 18. életévét be nem töltött, az elkövető nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett kerítés bűntettével és kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsítjuk. Beismerő vallomásában elmondta: hiteltartozásuk miatt elbukták a lakásukat, majd a munkahelyét is elveszítette. 2013 októberében egy hirdetésre jelentkezett masszőrnőnek, így került kapcsolatba F. Gergő Péterrel. A férfi szexuális munkát ajánlott, és olyan videofelvételeket mutatott neki, amelyeken egy nő és egy kislány közösen elégítettek ki orálisan egy férfit. Ny. Antalné elmondása szerint a férfi felajánlotta, ha a felvételen látottakat a lányával megcsinálják vele, azzal sok pénzt kereshetnek – folytatja az alezredes. – A nő szerint a férfi ezután sürgette, mikor viszi hozzá a kislányát. Erre 2013. december 13-án került sor, amikor a férfi a kislánynak is lejátszotta a korábban említett videót, hozzátéve: ha megteszik, amit láttak, sok pénzt kaphatnak érte. Ezután az aszszony orálisan kielégítette a férfit, lánya erre nem volt hajlandó.

Az eljárás során a nyomozók informatikai szakértővel elemeztették az F. Gergő Pétertől lefoglalt számítógépek adattartalmát, sok pornográf jellegű fotót és videofelvételt találtak rajtuk. A férfi előzetes letartóztatásban van, az anya szabadlábon védekezik. Az ügyben a nyomozást a rendőrség befejezte, az ügy iratait április 22-én vádemelési javaslattal megküldte a Debreceni Járási Ügyészségnek.

- Takáts László, Zsarumagazin -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában