Helyi közélet

2015.02.18. 10:38

Erős gyógyszeripari központ lehet Debrecen

Debrecen - Az indiai nagykövet szerint itteni befektetéssel növelhetik gyógyszerexportjukat.

Debrecen - Az indiai nagykövet szerint itteni befektetéssel növelhetik gyógyszerexportjukat.Erre még nem volt példa: a nagykövet mellett 29 indiai gyógyszeripari cég képviselője jött el Debrecenbe, hogy felmérje az együttműködési lehetőségeket – mondta dr. Szilvássy Zoltán egyetemi rektor, a Pharmapolis Klaszter elnöke sajtótájékoztatójukon. Hozzátette, a delegáció összeállításából is látszik, határozott céllal érkeztek, hiszen tagjai között gyártók és forgalmazók is találhatók. A vendéglátók oldaláról azt emelte ki, hogy az előzetes beszélgetésekből egyértelművé vált, az indiaikra nagyon jó benyomást tett az az egység amit a város polgármestere, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, valamint a város egyetemének rektora képviselt. Így ugyanis az együttműködésben érdekelt valamennyi féllel találkozhattak.

Shri Malay Mishra nagykövet is példásnak nevezte vendéglátói együttműködését, hiszen Debrecenben – tette hozzá – eredetileg minden adott, hogy az indiai gyógyszergyártás potenciálját fejlesszék. Elmondta, érdekeltek a tradicionális gyógyszerek, illetve gyógymódok elterjesztésében is, s ebben sokat segíthet az egyetem ajurvéda tanszéke. A város a gyógyszergyártók között egyébként is jegyzett Európában, de valamelyest világviszonylatban is, és bízik benne, hogy az indiai gyógyszeripari szereplők tovább erősíthetik e központi szerepét – fogalmazott a nagykövet. Hazájában a gyógyszeripar az ötödik legerősebb ágazat – tájékoztatott –, mely az előző évben 15 milliárd dolláros exportbevétellel bírt. Ennek továbbfejlesztésére itteni befektetésekkel jó lehetőséget lát Debrecenben – folytatta, majd megemlítette, hogy a delegáció látogatás tesz Romániában és Csehországban is, mert Magyarországot központi fekvése miatt olyan hídfőnek tekintik, ahonnan a környező közép-európai országokat is megcélozhatják.

A célunk az volt a találkozóval, hogy „eladjuk” Debrecent, hiszen a város számára az egészségipar kiemelten fontos – közölte dr. Papp László polgármester, hozzáfűzve: az ország egyik gyógyszeripari központjaként Debrecen nagyon jó feltételeket biztosíthat az indiai befektetőknek, és a nagykövet személye is garancia a gyümölcsöző együttműködésre.

HBN-ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában