Helyi közélet

2014.11.17. 10:36

Porcelán szárnyakat kapott a kreativitás

Debrecen - Tóth Edit sorra nyeri a műkörmös szakma elismeréseit.

Debrecen - Tóth Edit sorra nyeri a műkörmös szakma elismeréseit.

A Münchenben nemrégiben megrendezett Műkörömdíszítő Világbajnokságon „3D” kategóriában állhatott a dobogó legfelső fokára Tóth Edit. A 26 éves hölgy, fiatal kora ellenére már oktat is, pedig pár évvel ezelőtt még meg sem fordult a fejében, hogy műkörömépítéssel foglalkozzon. Mint mondta gyerekkorától kezdve festőnek készült, így természetesen művészeti középiskolába járt, majd pályaválasztás előtt a festészet háttérbe szorult, s úgy döntött néprajz szakra jelentkezik. Két évet el is végzett az egyetemen, ám egy szerencsés véletlennek köszönhetően útjába került a műkörmös szakma, ami mindent megváltoztatott.

– A barátnőm „készítette” a körmeimet, ám én mindig beleszóltam hogyan díszítse. Ekkor megemlítette: jobb lenne, ha én csinálnám. Megfogadtam hát a tanácsát, s – bár ekkor a műköröm építés része nem érdekelt – vettem műanyagtipeket, amiket elkezdtem „festegetni” – mesélt mosolyogva a kezdetekről. Hozzátette: az egyetem alatt nagyon hiányzott a művészet; az, hogy valami produktumot hozzak létre, a műköröm festése pedig kielégítette ezt az igényemet.

Később már az építés és a különféle technikák is felkeltették érdeklődését, s mint mondta, motiválta, ha kijött egy új díszítési módszer, amit nem oktatótól tanult meg, hanem otthon kikísérletezhette magának.

Válaszút előtt

Az egyetemi évek alatt egyre inkább a műköröm kötötte le Edit idejét, s úgy érezte válaszút előtt áll. – Ha az ember elvégzi az egyetemet, megpróbál abban az szakmában elhelyezkedni amit választott, én viszont tudtam, hogy nem akarok a néprajzzal foglalkozni. A szüleimnek nem igazán tetszett az ötlet, ami érthető, hiszen a vállalkozói lét – főleg a szépség­iparban– mindig lutri. Akik legelőször áldásukat adták, s biztattak, hogy induljak el ebbe az irányba, a nagyszüleim voltak. Így hát 2 év után ott hagytam a néprajz szakot, és elvégeztem a műköröm tanfolyamot. Mivel szeretem magam megmérettetni, az iskolapadból kilépve azonnal elkezdtem versenyezni, s már az első alkalommal (másfél évvel ezelőtt) 3. helyezést értem el egy országos versenyen – fűzte hozzá.

A titok a részletekben rejlik

A világbajnok műkörömdíszítő sikerének titka a személyiségében rejlik, hiszen mindamellett, hogy rendkívül kreatív, nagyon precíz is. – Egy-egy nagy versenyre a felkészülés sok időt vesz igénybe. A témát először feldolgozom: előveszek egy lapot, és leírom azokat a dolgokat amik eszembe jutnak róla, majd az interneten is keresgélek, hogy minél szélesebb ismeretre tegyek szert. Ezt követően a díszeket leredukálom annyi elemre, amennyinek az elkészítése belefér a megadott időbe, majd szintén papíron megtervezem, hogy a különböző elemeket hogyan helyezzem el a körmökön (sokszor csak a 15-ik kompozíció után jön össze amit szeretnék) aztán kipróbálom, hogy műköröm alapanyagból (főleg porcelánnal dolgozik. – A szerk.) mennyi idő alatt lehet elkészíteni a díszeket. Szerencsére nem szoktam stresszelni, így az elképzeléseimet verseny előtt maximum kétszer szoktam a gyakorlatban megvalósítani – jegyezte meg.

Nem elég a tökéletes köröm és annak díszítése, a sikerhez elengedhetetlen a megfelelő ruha, smink és frizura. Edit a versenyekre saját tervezésű ruhákat visz, mert mint azt kifejtette, a kölcsönzött ruhákban úgyis találna hibát. – Van egy remek varrónőm, aki megvarrja az általam tervezett alap ruhát, én pedig a saját elképzeléseim alapján feldíszítem. A müncheni versenyre például én készítettem az organzavirágokat, s varrtam fel a gyöngyökkel, strasszokkal együtt a ruhára – árulta el.

Sorsszerű

A fiatal lány nemrégiben belecsöppent a szakoktatók világába is. – Sokan jöttek hozzám, hogy megmutassam azokat a technikákat, amiket én magamnak fejlesztettem ki, s mivel szeretek az embereknek segíteni, nem mondtam nemet. Én mégsem tartom magam „igazi” oktatónak, mert nincs tanár-diák viszony; úgy tekintek azokra, akik hozzám járnak, mint a „körmös társaimra”. Én nem kioktatok, hanem megmutatok, s a tanórákon kívül is bármikor szívesen segítek. Talán éppen ezért fordulnak hozzám, illetve azért, mert az oktatásaim is egyediek, mivel én nem jártam továbbképzésekre, hanem saját magam fejlesztettem ki a díszítési technikákat – hangsúlyozta.

Tóth Edit szerencsésnek érzi magát, hogy azzal foglalkozhat ami minden nap örömöt okoz számára, még akkor is, ha napi 10 órát görnyed az asztal felett: egyszerűen a szakma szerelmese!


Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script , facebook-jssdk ));

// ]]>

" data-width="600">


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában