Helyi közélet

2014.09.11. 09:09

„Van egy királynőm, aki erősebb…”

Balmazújváros - Müller Péter arról is beszélt az író-olvasó találkozón, hogy sokáig a felesége tartotta el.

Balmazújváros - Müller Péter arról is beszélt az író-olvasó találkozón, hogy sokáig a felesége tartotta el.

Müller Péternek elege van a pártokból: a férfi- és nőpártiságból, annál is inkább, mivel sokszor éri az a vád, miszerint férfiellenes, nőpárti író. Balmazújvárosban tartott író-olvasó találkozóját végighallgatva mindenesetre azt meg lehetett állapítani, hogy rendkívüli tisztelettel beszél a „gyengébbik (?) nemről”.

Fejlődésképtelennek bizonyult

A József Attila-díjas író, aki a hazai népszerű-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja, azt mondta, mindannyian a férfi primátusáról szóló világ gyermekei vagyunk. Viszont ez nem mindig volt így, egykor a matriarchális társadalmi berendezkedés volt az uralkodó. Mint fogalmazott, ez azonban fejlődésképtelennek bizonyult, ugyanis a nő mindig a család együtt-tartásán munkálkodott, a férfi viszont azt akarta, hogy az ember új világok felfedezésére induljon. Erre példaként Madách örökbecsűjét, Az ember tragédiáját hozta példaként, amelyben a történelmet a kalandor Ádám írja (a név eredeti jelentése ember).

Müller Péter rámutatott a férfi és női mibenlét különbségére is. Azt mondta, ellentétben a férfiakkal, a nő sokat foglalkozik a saját nőiségével, nemének problémáival. A férfinak addig nem jut eszébe, hogy férfi, míg impotenssé nem válik. Ezért lapokat, könyveket csak a nőkről és a nőknek lehet írni. A nők összességében is több könyvet vásárolnak, nem véletlen – jegyezte meg –, hogy az ő könyveit is elsősorban ők olvassák, s talán az sem – tesszük mi hozzá, egyszersmind erősítve a szerző „nőpártiságát” is –, hogy a balmazújvárosi polgármesteri hivatal házasságkötő termét teljesen megtöltő közönség 80 százalékát lányok, nők, asszonyok alkották. Az író hangsúlyozta: a férfiak tévednek, ha azt gondolják, hogy az emberiséget ők testesítik meg. Az emberfogalom ugyanis a teljességet jelenti, „az emberi lényem másik felével alkotunk teljességet” – fogalmazott.

– Olyan korban élünk, amelyben a nők öntudatra ébredésének vagyunk a tanúi, ezért nehéz párkapcsolatban élni – jelentette ki. Emlékeztetett: még száz éve sem tanulhattak a nők egyetemen, ma viszont több jár oda, mint férfi. – Ma mást jelent párkapcsolatban élni, mint a dédszüleink idejében. A nő korábban azért maradt a férfi mellett, mert kiszolgáltatott volt, rászorult. De ez nem boldogság, hiszen nehéz azt szeretni, akitől függök, a szolga nem tud szeretni – mondta.

Az élet lényege

Ha jó a párkapcsolat, az olyan, mint a sakkjátszma. Az igazi erő a királynőben (vezér) van, akinek meg kell védenie a királyt. – Úgy hívnak az unokáim, hogy Ágipapa (Ágnes a felesége – a szerző). Király vagyok a magam módján, de van egy királynőm, aki erősebb – így Müller Péter.

A párkapcsolatok kapcsán felidézte: míg dramaturgként dolgozott, hosszú ideig a felesége tartotta el, ő ugyanis többet keresett, ezt a neje azonban soha nem rótta fel neki. – Mindig hitt abban, hogy lesz változás, és ezt nagyon nagyra becsülöm! – jelentette ki. Húsz éve immár az író tartja el a családot.

Müller Péter úgy véli, a kapcsolatok sikere azon múlik, hogy a férfi mennyire tudja befogadni a női elevent, s felfedezi-e, hogy az élet lényege a szeretet. – Ahol nincs szeretet, ott nem őrület van, hanem halál. Ahol élet van, ott pedig szeretet – fogalmazott.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában