Helyi közélet

2013.12.17. 13:49

Politikai ellenségek helyett ellenfeleket látnak

Debrecen - Bemutatta az országgyűlési képviselő választás megyei jelöltjeit a Magyar Szociáldemokraták Pártja kedden délelőtt Debrecenben.

Debrecen - Bemutatta az országgyűlési képviselő választás megyei jelöltjeit a Magyar Szociáldemokraták Pártja kedden délelőtt Debrecenben.

Bakk István, Dávidné Németi Imola, Leiterné Pálfalvi Petra, Nagy Sándor, Szöllősi Gábor (az eseményre nem tudott eljönni) és Nagy Károly Tiborné „újoncok” a politikában, a következő időszakban az lesz a feladatuk, hogy minél több emberrel találkozzanak, és e beszélgetések alapján állítsák össze a pártprogram saját körzetükre vonatkozó részét – mondta el Schmuck Andor, – a maguk részéről – tisztességes kampányt ígérve.

A pártelnök kiemelte: programjukban elsősorban a szépkorúakat kívánják képviselni, és alapvetőnek a munkahelyek meglétét tartják, mert „ha munka van, akkor minden van”. Bírálta a baloldali pártok széthúzását és úgy vélte, a jó ügyeket kormányváltás esetén is tovább kell vinni. A szociáldemokraták mind a 106 körzetben állítanak jelöltet.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában