Helyi közélet

2013.10.21. 18:03

Nyolc év után lepleződött le

Debrecen – Sokéves nyomozás eredményeként vádemelést javasol a rendőrség azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2005-ben megpróbált kirabolni egy pénzszállítót a cívisvárosban.

Debrecen – Sokéves nyomozás eredményeként vádemelést javasol a rendőrség azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2005-ben megpróbált kirabolni egy pénzszállítót a cívisvárosban. Dr. Dobó Dénes rendőrségi szóvivő hétfőn közölte: H. Zoltán (27) az említett év januárjában a reggeli órákban egy Piac utcai pénzintézet előtt fegyverrel vagy annak utánzatával támadt rá a pénzszállítóra, dulakodás közben arcon ütötte és megpróbálta kitépni a kezéből a pénzes táskát.

Amikor a bank biztonsági őre közbelépett, a rabló ijedtében elmenekült. Az igazságügyi szakértők bevonásával folytatott nyomozás nemrég olyan eredményt hozott, mely alapján azonosították a feltételezett elkövetőt.

HBN


Debrecen - Évekig tartó nyomozás eredményeként vádemelést javasolnak a rendőrök az ellen a férfi ellen, aki 2005-ben próbált meg kirabolni egy pénzszállítót Debrecenben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában