Helyi közélet

2013.10.02. 16:13

Botrányos buszbérlés?

Debrecen - A szocialisták szerint közpénzből fizetné az önkormányzat a jövőben a DKV veszteségeit.

Debrecen - A szocialisták szerint közpénzből fizetné az önkormányzat a jövőben a DKV veszteségeit.

Úri passziónak tartja az MSZP városi szervezete, hogy évente 2 milliárdért bérli a DKV Zrt. a 8 milliárd forint értékű autóbuszflottát.

Szathmári Károly városi elnök a párt sajtótájékoztatóján azt mondta: amióta 2009-ben az önkormányzat közlekedési vállalata átvette a buszközlekedés üzemeltetését, évente 300-500 milliós veszteséget termel, amelyet a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. finanszírozott döntően a távhő-, a víz- és csatornadíjakból.

Erre a jövőben – Madarasi István alelnök szerint – nem lesz képes a megroggyant teherbíró képessége miatt, ezért készül a közgyűlés a közszolgálati szerződés módosításra, így mentesítve a pályázót a 2008-ban tett ígéretének betartása alól, és most már nyíltan a debreceni adófizetők közpénzéből kívánják ennek a konstrukciónak a veszteségeit kifizetni.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában