Helyi közélet

2008.09.03. 07:37

Merre visz a gyorsforgalmi út?

<p>Debrecen – Még nem tudni, merre halad majd az M4-es gyorsforgalmi út a határig, ez egy másik döntéstől is függ. Attól, merre megy az M35-öst az M4-essel összekötő szakasz?</p>

Derecskén múlt héten volt közmeghallgatás a nyomvonal ügyében, Gáborjánban szeptember 25-én lesz.
– Ha Derecskét keletről kerülné el az út, az elfogadhatóbb lenne a termőföldek védelme érdekében és a helybelieknek is, hiszen a másik változat esetén túl messze haladna a településektől.

Ha Derecskét nyugatra kerüli el a szakasz, akkor a Berettyóújfalu közelében lévő Herpály templom körül akár több évig tartó ásatásokat kellene végezni, ezért egy több kilométeres kerülő megépítése lenne célszerű, ráadásul a várost csak távolabbról érintené az út.

A zöldhatóság azonban a keleti verziót nem fogadja el – mondta Kincses László, az M4-est Biharnak Egyesület elnöke.
– Még nincs döntés, folyamatban van a véleményezés. Rajtunk kívül tizennyolc másik szakhatóság vesz részt benne. Nem támogatjuk jobban egyik nyomvonalat sem a másiknál – jelentette ki Kelemen Béla, a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója.

  • Zöld jelzés az M4-esnek
  • Keresem az M4-et
  • A ciklus végére megépül
  • Ezek is érdekelhetik