Helyi közélet

2008.04.17. 08:46

Az iskoláját neki! Melyiket is?

<p>Debrecen – Egyre több szempontot vesznek figyelembe a szülők az első osztályosok beiratásakor. Fontos az iskola felszereltsége, a tanítási módszer, sőt még a különórák lehetősége is.</p>

– Olyan iskolát szerettünk volna Sacinak, ahol biztosan tudjuk, hogy jó kezekben lesz, ezért is örültünk, hogy az Árpád Vezér Általános Iskola körzetébe tartozunk – mesélte Pótáné Juricskay Réka.

Az iskola és az osztály választásakor fontos szempont volt, hogy a barátok által ajánlott „Gyöngyi nénihez” kerüljön a lurkó.
Az, hogy az áhított tanítónő éppen a hagyományos napközis osztályt fogja vezetni, már csak pluszszerencse volt, hiszen nem szerették volna Saroltát iskolaotthonos képzésű csoportba járatni.

A szeptemberi beiratkozáskor Saci már 7 és fél éves lesz, ami ma már elfogadott, sőt egyre többen élnek a lehetőséggel, hogy várnak még egy évet a gyerek „iskolaérettségére”.

– Nem szerettük volna, hogy az iskolában is ő legyen a legkisebb, mint az oviban, mert nem tett volna jót neki – magyarázta döntésüket Réka. A férje, Zoltán, bár nem teljesen értett egyet ezzel, már nem bánja. De nála más szempontok voltak a meghatározóak.
– Azzal mindketten egyetértettünk, hogy hagyományos módszerrel tanuljon, de nekem fontosabb volt, hogy az iskola helyben kínál számtalan oktatáson kívüli elfoglaltságot, így a feleségemnek nem kell máshová hordani a gyereket, hogy például sportolhasson – érvelt Póta Zoltán, majd hozzátette: fontos a család szeretete és szerepe, de nem mindegy, mit ad az iskola, hiszen ez is megalapozza a jövőjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában