Helyi közélet

2008.03.06. 08:28

Gyógyfürdő, gyógyközpont Püspökladányba

<p>Ütemesen, a terveknek megfelelően halad a központi orvosi rendelő felújítása, korszerűsítése - tudtuk meg Arnóth Sándor polgármestertől.</p>

A mintegy 50 millió forintos beruházás - ebből körülbelül 40 millió forint pályázaton nyert támogatás - keretében hőszigetelést kapnak a falak, kicserélik a nyílászárókat, liftet építenek be és a

mozgáskorlátozattak számára is használható mosdókat alakítanak ki.

Ezzel azonban nem fejeződik be a Püspökladányba tervezett egészségügyi beruházások sora. A strandfürdő területén lévő vízgyógyászati épület mellé tervezi megvalósítani az önkormányzat a város, a térség szakorvosi ellátását. Az 570 millió forintból elkészülő 1500 négyzetméter nagyságú épületben a szakorvosi rendelők mellet gyógyszertár is helyet kap.

A munkálatok költségének jelentős hányadát az észak-alföldi régiótól pályázattal szeretné megnyerni a város. Ezért a beruházás időpontja a pályázat sikerén múlik.

Ezek is érdekelhetik