Helyi közélet

2007.12.01. 11:33

Járai Zsigmond Biharkeresztesen járt

<p>"A kormány felállított egy bizottságot, melynek feladata a költségvetés előkészítése. Ettől a bizottság tagjainak jobb lesz, de a költségvetés csak emiatt nem lesz jobb."</p>

Járai Zsigmond november 29-én Biharkeresztesen járt, ahol a következőket mondta a költségvetésről:
Az Állami Számvevőszék is jól el tudná látni ezt a feladatot, a jó költségvetés nem hivatalok felállításától függ – hangsúlyozta Járai Zsigmond.
Amit a kormány 2007-re kitűzött, azt most először következetesen végig is csinálta. Ez jó, hiszen csökkent az államháztartás hiánya.

A probléma csak az, hogy nem jó úton csökkent. Magas adóval ezt nem lehet sokáig fenntartani. Valószínűleg 2008-ban is be fogják tartani, amit ígértek, 2009-ben és 2010-ben azonban már nem biztos. Két évig ugyanis vissza lehet fogni a kiadásokat, de aztán már nem, mert mindez a gazdasági növekedés lelassulásához vezet.

Előbb növelni kell a tortát, aztán elosztani, és nem fordítva – mondta el véleményét Járai Zsigmond.

Hodosán Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában