2024.06.03. 07:11
Hajdú-Bihart is eléri a hétfői zivatarrendszer? A figyelmeztetést már kiadták…
Szélrohamokat, jeget is hozhatnak a hétfői zivatarok. A várható cudar időjárás miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Hajdú-Biharra.
A gyakran erősen gomolyfelhős égből eleinte csak elszórtan, majd késő délutántól sokfelé várható zápor, zivatar. Felhőszakadás és jégeső is lehet. Eleinte déli, majd az északnyugati szél élénkül meg. A zivatarokat viharos szél kíséri. 22 és 27 fok között alakul a hőmérséklet – áll a Köpönyeg.hu hétfői országos időjárás-előrejelzésében.
Debrecenben és környékén várhatóan 25 fok lesz a legmelegebb órákban.
Kétcentis jeget is hozhat a hétfői időjárás
A déli órákig legfeljebb csak néhol, majd ezt követően egyre többfelé várható zápor, zivatar kialakulása, melyek a déli óráktól késő délutánig nagyobb számban a Dunántúlon, majd a késő délutáni, kora esti, esti időszakban egyre inkább a Duna vonalától keletre lesznek jellemzőbbek – közölte figyelmeztető előrejelzésében a HungaroMet.
Hozzátették, a zivatarokat általában viharos széllökés (> 60 km/h), apró szemű jég, valamint felhőszakadás (> 30 mm) kísérheti. Elsősorban a Dunántúl északi felén az egymást követő, illetve adott pont felett többször képződő zivatarok miatt lokálisan és rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat.
A késő délutáni, kora esti órákban nagyobb eséllyel a déli, délkeleti tájakon heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyek rendszerbe szerveződve észak, északkelet felé haladhatnak.
A rendszer elsődleges veszélyforrása az esetleges erősen viharos (> 90 km/h) szélroham lesz, de nagyobb méretű jég (> 2 cm), valamint felhőszakadás (> 30 mm) is társulhat hozzá. Az éjszakai órákban kevesebb helyen fordulhat elő zivatartevékenység.
Hajdú-Biharra zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre.