BMW-gyár

2022.11.03. 14:01

Még nem tudni, hány török vendégmunkás érkezik Debrecenbe

Nemzetközi tenderen nyertek magyar és külföldi cégek részmunkákat a BMW-gyár építésénél.

Téma volt a közgyűlésen az építkezés Fotó: Kiss Annamarie

Török vendégmunkásokkal kapcsolatban intézett kérdést a debreceni polgármesterhez dr. Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Debrecen Egyesület önkormányzati képviselője a közgyűlés legutóbbi ülésén.

– A BMW a gyárépítéssel török céget bízott meg, mely elmondása szerint török vendégmunkásokat fog Debrecenbe hozni, akik konténerházakban laknak majd. Polgármester Úrnak van-e közelebbi információja azzal kapcsolatban, hány török vendégmunkás érkezik Debrecenbe? Van-e elképzelése arról, hogy a városnak kell valamit tennie közegészségügyi, közlekedési, közbiztonsági szempontból, hogy valamilyen módon Debrecenbe beillesszük ezeket a vendégmunkásokat? Én azt is elfogadom, ha Polgármester Úr most nem tud információkat adni, és akkor arra kérem, próbálja felmérni a helyzetet, hogy mivel állunk szemben – mondta a képviselő.

– Annyiban korrigálnék, hogy nem egy török cég a kivitelezője a BMW-gyárnak, hanem több közbeszerzési eljárást, pályáztatást indított a BMW, ezek eredményeként vannak cégek, melyek végeznek építőipari tevékenységet a gyárterületen, és vannak török cégek is, melyek megnyertek kivitelezési munkákat – válaszolta Papp László polgármester. Hangsúlyozta: a BMW egy magáncég, mely egy nagy nemzetközi tendert írt ki, amelyen külföldi vállalatok is indulhattak. – Debrecen történetének egyik legnagyobb volumenű építőipari beruházása ez, föl van darabolva több egységre, vannak magyar cégek a tendernyertesek között, és vannak külföldiek is. Jelenleg nem tudom, hány külföldi vendégmunkással kell kalkulálni, nyilván a beruházás volumenére tekintettel ez lehet egy nagyobb létszám is – fogalmazott.

– Mindenképpen átmeneti időszakról van szó, hiszen az én információim szerint 2024 december végéig a beruházásnak le kell zárulnia. A BMW-t ismerem annyira, hogy mind a munkakörülmények, mind a lakhatási körülmények tekintetében a legmagasabb igényeket fogja megfogalmazni a kivitelezőivel szemben. A gyár közelében valóban van arra lehetőség, hogy az építési tevékenység időszakára konténeres lakókörnyezetet alakítsanak ki. Ez abból a szempontból szerencsés, hogy nem terheli a város ingatlanpiacát. Természetesen a város szempontjából a közbiztonság az egyik legfontosabb; Debrecen az egyik legbiztonságosabb városunk volt az elmúlt években, és ennek fenntartása a jövőben is cél –  tette hozzá Papp László. – Folytatjuk majd az egyeztetéseket az EDC-n keresztül mind a BMW-vel, mind a kivitelezőkkel, akik között magyar cégek is vannak; komplexen kezeljük ezt a kérdést – hangsúlyozta.

SzT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában