új beruházás

2019.11.14. 14:48

Nagy nap az NI-nál: épületavatás és stratégiai együttműködés

Több mint 200 új munkahely jött létre a beruházásnak köszönhetően.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Átadták a National Instruments (NI) debreceni vállalatának legújabb, „D” épületét, amelybe hamarosan 250-en költözhetnek be. A közel 5,5 milliárd – melyből 2,5 milliárd kormányzati támogatás – forint értékű beruházásnak köszönhetően az új irodák létrejötte mellett további fejlesztések valósulhattak meg az IT, a K+F és a gyártási technológia terén, amely 216 új munkahelyet teremtett.

Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, örül annak, hogy a néhány évvel ezelőtti lezajlott amerikai tárgyalásoknak mára újabb kézzelfogható eredménye van.

– Gazdasági szempontból egy igen izgalmas időszakot élünk – árulta el Szijjártó Péter. – A szemeink előtt zajló modernkori ipari forradalom olyan új technológiákat hoz be a mindennapi használatba, amelyekről korábban csak álmodhattuk. Ezek a technológiák új versenyhelyzetet állítanak elő mindenki számára, a cégeknek a fogyasztókért kell versenyezniük, az országok vezetőinek pedig ezekért a cégekért, beruházásokért, mert ez dönti el, mely államok lesznek sikeresek a jövőben – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Szíjjártó Péter rámutatott, az NI és a hasonló kaliberű vállalatokkal való együttműködéseknek köszönhetően Magyarország megállja a helyét ebben a gazdasági versenyben, hiszen az ország gazdasági növekedésének üteme 5 százalékos, amely európai viszonylatban is kiemelkedő. Mint ismertette, a szerdai adatok szerint megdőlt tavalyi év rekordja, és már most több beruházás érkezett az országba, mint az eddigi legjobb évnek számító 2018-ban összesen: jelenleg 1480 milliárd forintnyi beruházásról beszélünk, és valószínűleg az export is rekordot dönt majd.

– Mindezeknek a sikereknek alapvető feltétele, hogy a magyar gazdaságot egy termelésorientált gazdaságból fejlesztésorientálttá alakítsuk át – ismertette a tárcavezető. – Ehhez olyan döntések is kellettek, mint a szociális adó további csökkentése és a kutatásfejlesztéshez társított adókedvezmények rendszere is. Debrecen az itt zajló szisztematikus építkezésnek és átgondolt stratégiának köszönhetően mára egyértelműen az egyik első számú beruházási célpont nem csak hazánkban, hanem a közép-európai régióban is. Az átgondolt építkezés meghozta a gyümölcsét, ugyanis egy felmérés alapján a cívisvárosban lévő vállalatok 84 százaléka újra beruházna, amelyhez a kormány kész segíteni, amennyiben szükséges – ígérte Szijjártó Péter.

Papp László polgármester beszédében hangsúlyozta, a most elkészült negyedik egység tovább erősíti a vállalat és a város gazdasági szerepét az országban és a régióban, valamint hirdeti a magyar-amerikai kapcsolatok erősségét és minőségét. A városvezető kiemelte, a cég letelepedésével Debrecen gazdaságfejlesztés területén új korszak kezdődött, hiszen a vállalat sikertörténete igazolta, hogy a cívisváros képes kiszolgálni a legmagasabb technológiai és tudásigényű vállalatokat is.

Az ünnepélyes ceremónia másik fontos momentumaként öt évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és az NI Hungary Kft. Ennek apropóján Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora elmondta, vannak olyan kapcsolatok, amelyek megváltoztatják a fejlődési utat. Az egyetem vezetője arra hívta fel a figyelmet, bár korábban nem a műszaki képzéséről volt ismert az intézmény, ma viszont a képzési portfólió szélességét, a vállalati kapcsolatrendszert és az innovációs eredményeket tekintve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet is megelőzi.

A nemzetközi vállalat nevében Ábrahám László, a Kft. ügyvezetője elevenítette fel a kezdeteket, amikor a jelenlegi komplexum helyén a semmiből kellett felépíteni a céget.

– Az évek alatt szép lassan az eredetileg tervezett egységeket bőven meghaladó európai központtá nőtte ki magát a hely, melynek legfrissebb eredménye a negyedik épület. Annak idején a beruházások elindításában fontos szempontot jelentett a Debreceni Egyetem, amely vállalta, hogy olyan szakembereket képez, akik megfelelnek a mi követelményeinknek. Ez meg is valósult, hiszen mára az itt dolgozó fiatalok többsége a cívisvárosi intézmény falai közül érkezett – mondta el a cégvezető.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában