fotókon mutatjuk a mostani állapotot

2019.09.26. 19:00

Átadás előtt az új debreceni irodaház

Az cég első fecske volt az ipari parkban.

Fotó: Molnár Péter

A National Instruments (NI) a hosszú távú tervei igazolásaként 2016-ban jelentette be a debreceni leányvállalatánál azt az 5,5 milliárd forint értékű beruházást, amelynek eredményeként 210 magas hozzáadott értékű munkahelyet hoz létre új globális szolgáltatóközpontjában.

A projekt megvalósítása a határidő szerint halad, és az NI Hungary Kft. új, negyedik, úgynevezett „D” épülete 2019 végére elkészül.

A csütörtök délutáni bejáráson Ábrahám László igazgató elmondta: a projekt egyik legnagyobb elemeként valósul meg a 6 ezer négyzetméteres és 250 dolgozó befogadására alkalmas épület. A tetején fás kertet alakítanak ki, minimális lesz az ökolábnyoma, és például csak ott fog világítani, ahol éppen tartózkodnak. Kényelmes, energiatakarékos, munkára ösztönző lesz.

 

Papp László, Debrecen polgármestere hangsúlyozta azt is, hogy a cég története Debrecenben 2001-ben kezdődött, amely egy nagyon nehéz időszaka volt a város gazdaságtörténetének. Akkor kellett levezényelni azt a váltást, hogy egy hagyományos, leáldozóban lévő, mezőgazdasági, feldolgozóipari városból magas tudásigényű, magas hozzáadott értékű iparágakat fogadó város legyen Debrecen.

Az NI vezetői hitték el először Debrecennek, hogy ezt meg lehet valósítani, lehet egy elmaradott gazdasági szerkezetű városból egy sikeres, high-tech iparágakkal is rendelkező várost létrehozni.

Az NI ma már több mint 1500 munkavállalót foglalkoztat, és ezzel a város legnagyobb foglalkoztatói közé tartozik – mutatott rá a városvezető. Papp László szerint ennek azért van különösen nagy jelentősége, mert elképesztően nagy a hozzáadott értéke gyár termelési folyamatainak, és minden munkavállaló évente 100 millió forint értéket hoz létre.

VA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában