Helyi gazdaság

2016.09.19. 12:02

Király András: a helyzet immár méltatlanná vált

Budapest - A megváltozott munkaképességűek szakszervezeti vezetője szerint muszáj változtatni.

Budapest - A megváltozott munkaképességűek szakszervezeti vezetője szerint muszáj változtatni.

A Rehabilitációs Párbeszéd Bizottság összehívását kezdeményezi a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000), amely a legnagyobb, mintegy 6000 megváltozott munkaképességűt képviselő szakszervezet. Azért tartják fontosnak a bizottság összehívását – közölte Király András –, mert úgy vélik, a megváltozott munkaképességűek nem dolgoznak méltányos körülmények között Magyarországon, és az elvándorlás már ezt a területet is fenyegeti.

A cégeknek is rossz

– A megváltozott munkaképességűek nem jutnak tisztes megélhetést biztosító bérhez sem a védett szervezeteknél, sem a magánszektorban, sem pedig a gazdasági társaságoknál, ahol csak azért alkalmazzák őket, hogy ne kelljen befizetnie a cégnek a rehabilitációs hozzájárulást. A létminimum szintjét egyébként sem elérő minimálbéren foglalkoztatják őket, általában csökkentett munkaidőben, béren kívüli juttatások nélkül, ezen pedig mielőbb változtatni kellene – hangsúlyozta az elnök. Úgy látja, nem sok idő maradt a problémák megoldására, mivel például a szakemberek külföldre vándorlása már ezt a területet is fenyegeti, ráadásul a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató társaságoknál egyébként is magas a fluktuáció. Ezek a folyamatok komoly szakemberhiányt vetítenek előre, a cégek pedig emiatt nem fognak tudni tervezni.

Nem is szólnak

Kifogásolja azt is, hogy lényegében nem működik a Rehabilitációs Párbeszéd Bizottság, ezért érdemes lenne mielőbb összehívni a testületet. A kormány nem kérte ki a szakszervezet véleményét a megváltozott munkaképességűek közfoglalkoztatásba történő bevonását lehetővé tevő kormányrendeletről sem – fájlalta, megjegyezve: míg a munkáltatók képviselőit meghívják a különböző értekezletekre, jogszabály véleményezésekre, a munkavállalókat meg sem szólítják.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában