Rózsika néni élni szeret, az éldegélést nem ismeri

– Huszonhét évig takarítottam a Dósa nádor tér 10. alatt, és nem szégyellem, számomra soha nem volt piszkos a munka – jegyezte meg Kálmán Imre Istvánné, aki a napokban töltötte be a 90. életévét. Az idős asszonyt hétfőn látogattuk meg otthonában, aki bár megmutatta nekünk igazolványát, még így is nehezen hittük el neki, hogy kilenc évtizede aranyozza be mosolyával a világot.

Szívesen gondol a múltra

A hét első napja általában nehezen indul mindannyiunknál, ám a szépkorú elmondta, csak azoknak bajos a hétkezdet, akik nem azt csinálják, amit szeretnek. Mint megtudtuk, 

Rózsika néni világéletében azt csinálta, amihez éppen kedve volt, ugyanis úgy tartja, az élet csak akkor élhető, illetve élvezhető, ha mi irányítunk. 

– Gyönyörű csokor, életem eddigi legszebb csokra – fogalmazott, amikor Papp Csaba önkormányzati képviselő és Tóth-Vanka Judit, a polgármesteri hivatal szociális osztályának munkatársa otthonában átadták neki a virágot és az emléklapot. 

– Nagyon szerettük egymást a férjemmel, de sajnos hamar elment. Született négy lányunk, akiket mindennél jobban szeretek – mondta Rózsika néni, aki ha tehette volna, az egész életét elmesélte volna nekünk, és majd' csaknem így is történt. A beszélgetésből kiderült, az ünnepelt tősgyökeres debreceni, akkoriban a Nagysándor-telepen élt szüleivel és hat testvérével. Boldog gyermekkorára mindig szívesen gondol vissza, és a szüleire, akik mindent megtettek volna csemetéikért.

Jaj, de rég volt, talán igaz sem volt!

– szólalt fel, majd hosszasan a férjéről beszélt, akivel 16. születésnapja után egybekeltek. Kiemelte, augusztus 6-án a születésnapja miatt volt torta a családi asztalon, 18-án pedig azért, mert hozzáment a férfihoz, akit neki szánt a sors. A debreceni téglagyárban ismerkedtek meg, és mondhatni szerelem volt első látásra.

Nincs oka panaszra

Rózsika néni boldog asszony, úgy él, ahogy mindig is szeretett volna. Egyedül lakik negyedik emeleti otthonában, lányai látogatják, és visznek neki hazai finomságokat. Tizennyolc unokával és csaknem ötven dédunokával büszkélkedhet, és bár ma már nem sütöget, a gyerekei még most emlegetik az asszony specialitásait. Kíváncsiak voltunk, ha Rózsika néni hajdanán olyan jól főzött, ahogyan mondják: vajon neki mi a kedvenc étele? – Aranyom, mindig az, amit éppen eszek – hangsúlyozta, ugyanis nem válogatós, és azt sem szereti, ha más az. Persze az ünnepeltnek is feltettük a bűvös kérdést: mi a hosszú élet titka? Majd Rózsika néni nézett ránk nagyra nyílt szemekkel, és annyit mondott: „Honnan tudnám én azt?”– tette fel a költői kérdést.

Még szerencse, hogy az ünnepelt lánya is ott volt a köszöntésen, így megtudhattuk, ha szeretnénk megöregedni, és utána is vígan élni, akkor dolgozni kell és úgy élni, ne legyen haragosunk.  

Anyám soha nem veszekedett senkivel, ő tipikusan az az ember, akiről csak jót lehetett hallani. Gyerekként is, ha összetűzésbe keveredtünk a társainkkal, ő volt, aki kibékített bennünket

– tette hozzá Rózsika néni lánya, aki széles mosollyal az arcán hozzáfűzte, az anyja sokat dolgozott, takarított, de soha nem látszódott rajta a fizikai munka, gyönyörű nő volt.

Egy igazán víg kedélyű, humoros embert ismerhettünk meg Rózsika néni személyében, aki halkan megsúgta, 39 éves volt, amikor egyedül maradt, és hiába szerették volna többen is hazakísérni, ő bizony nem engedte. – Lett volna kérőm, de nekem olyan uram volt, hogy tudtam, tőle jobbat és kedvesebbet soha nem találnék. Sütött, főzött, mindent megcsinált, és még csak kérnem sem kellett – mondta. Hozzátette, mindenkinek olyan férjet kíván, amilyen neki volt.

NE