Betti a pályán és a lelátón is szeretett vadulni

A Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporthoz való viszonyát mutatjuk be. Ezúttal a Debrecenben született, Hajdúnánáson nevelkedett, majd a cívisvárosban élő énekesnőt, Gábor Bernadettet kérdeztük, aki napjainkban a Josh és Betti Live tagjaként lép színpadra, illetve műsorvezetőként a Campus Rádióban hallhatjuk. A beszélgetésünkből kiderült, hogy Betti nem elkényeztetett királykisasszonyként, hanem „agresszív kismalacként” élte gyerekkorát, s az általános iskola, illetve a gimis kézilabdacsapat esze, azaz irányítója volt Nánáson. Azt is megtudtuk, hogy a kézilabdázás a csapatépítésen túl a pasizásban is sokat segített. Az érettségit követően „offolta” a sportot, amihez akkor tért vissza, amikor elhízott. A rendkívül csinos énekesnő jelenleg is karban tartja a testét, de csak olyan edzéseket szeret, ami gyors és nem nagycsoportos foglalkozás, így talált rá a vibrációs tréningre valamint a levegőben jógázásra. Betti nem tartja magát rajongó típusnak, éppen ezért Cristiano Ronaldo és Hosszú Katinka kivételezett helyzetben érezheti magát, ugyanis a két világsztárt követi az Instagramon.

Gyermekkorodban mennyire volt része az életednek a rendszeres sportolás?

Elég hamar rájöttem, hogy a csapatjátékokhoz húz a szívem. Már általános iskolában elkezdtem kézilabdázni, s ezt a sportágat még a gimnáziumban is űztem. Nyolc évig játszottam irányítóként. Alacsony voltam, gyors és nagyon jól láttam a pályán. Igazi csapatjátékos voltam, szót értettem a társakkal és megbízott bennem az edző – mindezek szerintem elengedhetetlenek jellemzői egy jó irányítónak.

Mennyire volt sikeres a pályafutásod?

Voltak sikereink, de annyira kiemelkedő eredményeket nem értünk el. Viszont egy meccs nagyon megmaradt az emlékezetemben. A hajdúnánási Makláry Lajos Általános Iskolába jártam, s Görbeházán játszottunk meccset. Az egész csapat biciklivel ment át a közel 20 kilométer távolságra lévő településre. Az edzőnk azt mondta, hogy ez volt a bemelegítés. A meccset megnyertük 22–1-re, viszont betonon kézilabdáztunk, nem meglepő módon összeszedtünk sérüléseket, csupa kék-zöld folt volt mindenki, s így kellett hazatekernünk a nagy melegben.

Miért hagytad abba a kézilabdázást?

A gimnáziumi évek felé már jelzett a testem, kezdett fájni a térdem és a csuklóm. Ekkor döbbentem rá, hogy az élsport egy életre szóló durva élmény lenne. S mivel lényegében végigénekeltem a gyerekkorom, a kézilabda edzésekkel párhuzamosan énekkarba is jártam, így nem okozott nagy törést az életemben, hogy abbahagytam a sportot. Ezt követően már csak az éneklésre összpontosítottam.

Utólag visszagondolva, mit adott számodra a sport?

Megtanított arra, hogy csapatjátékos legyek, s ha kell, kiálljak magamért. Amúgy már akkor éreztem, hogy sportolók közt lenni igazi buli, otthon éreztem magam abban a közegben. Ráadásul könnyebb volt pasizni, a kézis srácok nagyon jól néztek ki.

A kézilabdázás mellett más sportágat nem próbáltál ki?

Lehet, hogy most sokakat meglepek, de nagyon szerettem focizni. Nánáson a lakótelepen laktunk, s a legjobb délutáni program az volt, hogy a srácokkal rúgtam a labdát. Nagyon jókat szórakoztunk, s nem szégyellem, bejött az a kis durvulás. Büszkén mondom, hogy ismerem és értem a foci szabályait!

Mondjuk azzal jobban megleptél, hogy bejött neked a durvulás.

Egy agresszív kismalac voltam gyerekként. Bár egyedüli gyerek voltam, egyáltalán nem kényeztettek el. Arra tanítottak a szüleim, hogy egyedül is meg kell állnom a helyem az életben, s amennyiben szükséges, meg kell védenem magam. Talán emiatt volt az, hogy tetszettek a keményebb dolgok. Senki se gondolja azt, hogy a kézilabdázás a kisasszonyok sportja! Ha a falba beállt valaki, annak mindenre fel kellett készülnie, mert ott azért elég kemény verekedések voltak. De sosem féltem, mindig felvettem a kesztyűt az ellenfelekkel.

Az iskolai éveket után teljesen felhagytál a rendszeres sportolással?

Az érettségivel véget ért a sportkarrierem, s hosszú évekre offoltam a rendszeres edzést. Huszonnégy éves koromban letettem a cigit, s ennek következtében felszaladt rám hat kilogramm plusz. Gyorsan tennem kellett valamit, s elkezdtem konditerembe járni. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, sokat kardióztam, súlyzóztam és átalakítottam az étrendemet. Mondjuk utóbbi történet volt a legnehezebb, ugyanis nagyon válogatós vagyok az ételek terén. Ráadásul az önsanyargatás sem jön be, mivel sokkal jobban szeretem magam annál, minthogy lemondjak a finom falatokról. De a rendszeres mozgás és az életmódváltás meghozta a sikert, három hónap elteltével visszanyertem a régi alakom.

Azok közül, akik eleinte a fogyás miatt járnak konditerembe, sokakban idővel átkattan valami, s belevetik magukat a testépítés világába. Téged nem csábított ez a sportág?

Amikor ezt csináltam, és még napjainkban is sok megkeresést kapott személyi edzőktől, hogy szívesen felkészítenének fitness modell versenyre. Mindig elutasítom az ilyen felkéréseket, mert nem szeretem a „túl” dolgokat: nem akarok túl izmos, túl erős lenni. Mindig addig csinálok valamit, amíg örömet okoz.

Kirobbanó formában vagy, adódik a kérdés: mivel tartod karban magad?

Sokan mondják, hogy könnyű nekem, mert jók a genetikai adottságaim. Elárulom, ez egy jó kiindulási alap, ám a formás testért tenni, dolgozni is kell! Saját bőrömön tapasztalom, hogy bizonyos kor felett jobban oda kell figyelnünk a testünkre. Habitusomból adódóan a gyors edzéseket szeretem, illetve az egyfajta kikötés a részemről, hogy intimebb környezetben, nem ötven ember szemei előtt végezzem a gyakorlatokat. Ezek után találtam rá a Power Plate-re, ami egy úgynevezett következő generációs, vibrációs fitness gépen zajlik, magánedző irányításával. Nagyon intenzív az itt töltött félóra, olyan mélyizmokat is átmozgatunk a tréning során, amelyekről nem tudtam korábban. Hetente kétszer járok Power Plate-re, s idővel rájöttem arra, hogy emellett szükségem van nyújtásra is. A gyerekkori barátnőm ajánlotta az aerial jógát, ahol a foglalkozásokon egy felfüggesztett yoga hammock (függőágy szerű eszköz) segítségével a levegőben végezzük el a gyakorlatokat. Ez a mozgás teljesen kikapcsolja az agyat, mert annyira koncentrálni kell a feladatokra. Ez a két edzésforma nekem annyira bevált, hogy egy év alatt 5 kilótól megszabadultam, s még izom is felkerült rám.

A rendszeres mozgást a színpadon is tudod kamatoztatni?

A Josh és Betti Live formációval az elmúlt esztendőben nagyon sok fellépésem volt, ahol élőben kellett énekelnem és táncolnom. Mivel nincsenek „megúszó”, lassabb számok a repertoárban, így nagy intenzitással kell végigtolni a bulikat. Ezekre pedig készülni kell fizikálisan, mert ehhez valóban szükség van a jó kondira. Úgy érzem, a Power Plate és az aerial jóga nélkül ez nem menne.

A zenei pályafutásod két ízben is összekapcsolódott a sporttal: 2001-ben az ifjúsági atlétikai világbajnokság, míg 2005-ben a jégkorong-vébé divízió I.-es küzdelmeihez írt hivatalos dalt korábbi zenekarod, a Desperado együttes.

Az atlétikai világbajnokságra A Nap városa, a hoki-vébére a Legyőzheted őt című számot készítettük. Töredelmesen bevallom, egyik sportágban sem voltunk otthon, sőt tőlem mindkettő nagyon távol állt, de debreceni rendezésűek voltak az események, s a szervezők bennünket kértek fel ezekre a feladatokra. Mivel mindig is szerettem a kihívásokat, örültem a lehetőségeknek.

A kislányod már tinédzser, mennyire fontos számodra, hogy eddze a testét?

Szerintem a példa, amit maga előtt lát az ember, az nagy úr. Egyáltalán nem voltam vele erőszakos, sosem kényszerítettem a sportra, viszont miután a férjem és én is rendszeresen mozgunk, így Kitti számára természetes volt, hogy edzésre járjon. Tizenhárom éves, így már fontos számára a megjelenés, és hogy csinos, ne adj’ isten kicsit izmos legyen. Amúgy Kitti is a Power Plate-et választotta, s hetente kétszer jár edzésre. Emellett is rendszeresen mozgunk, sok az aktív programunk, szívesen biciklizünk, rollerezünk, tollasozunk, vagy éppen kutyát sétáltatunk. Vallom, mozogni kell, főleg, ha valaki stresszes életet él. A sport számomra mindig menedéket jelentett a nehéz pillanatokban.

Mennyire érdekel a sport világa?

A korábban mesélt élmények miatt a kézilabda és a foci a mai napig érdekel. Anno gyerekként imádtam járni a Loki meccseire a Hódosba, igazi állat voltam a lelátón: kiabáltam, szurkoltam, énekeltem, szidtam a bírót. Igazából ez a hozzáállás nem változott, továbbra is idióta vagyok, ha szurkolok, mert a pályán érzem magam. Nem nézek állandóan meccset, viszont például egy Bajnokok Ligája döntőt nem hagyok ki, szotyizva ülök a tévé előtt.

Érződik rajtad, ha csinálsz valamit, akkor azt teljes erőbedobással teszed. Van olyan csapat, akiért rajongsz?

Bevallom, sem rajongó, sem vérbeli drukker típus nem vagyok, viszont a sporthíreket minden nap elolvasom, hogy képben legyek a helyzettel. Ha véletlenül elkapok egy-egy jó kézi-, foci- vagy teniszmeccset, akkor megnézem, de külön nem igazodom sporteseményekhez, mert egyszerűen nincs rá időm. Utoljára akkor voltam „ráállva” a sportra, amikor az NBA-ben Michael Jordan játszott, illetve a Lokiban Sándor Tamás és Dombi Tibi rúgták a labdát. Ellenben minden sportolóra felnézek, mert tudom, milyen lemondásokkal jár az, ha valaki erre teszi fel az életét. Ez egy folyamatos küzdelem, amikor minden egyes nap a startvonalnál állsz, s bizonyítanod kell. Szerintem kicsit hasonlít a zenei élethez, én könnyen tudok párhuzamot vonni a két tevékenység között.

A sportolók között van kedvenced?

Ha az jelent valamit, akkor Cristiano Ronaldót és Hosszú Katinkát követem az Instán. Számomra nagyon érdekes a pszichológiája annak, hogy honnan hova jut el valaki. 

Boros Norbert