két dal már kijött

2020.09.15. 10:53

Érkezik a Zorall új nagylemeze, a Viszkissel forgattak klipet – videóval

A banda első albumát készítette el a korábban Omen, P. Box és Szfinx zenekarokat erősítő Koroknai Árpáddal.

Fotó: Zorall-archív

A Viszkisként elhíresült, már jó ideje azonban keramikusként dolgozó Ambrus Attilával forgatta le első lemezelőzetes videoklipjét a Zorall zenekar – írja a HammerWorld.

Barbaró Attila gitáros a következőket mondta az új felállásról és az Ambrus Attilával készült klipről:

„Egy ideje már próbáltunk Korival, de a színpadi kémiát a vírus miatt még nem tudtuk tesztelni. A forgatáson a zenekari jelenetek során már

„érezhető volt, hogy komoly energiák fognak felszabadulni az élő koncerteken!”

Az új klipben a Viszkis egy szerelmi csalódás miatt neki indul a budapesti éjszakának. Jó néhány ital után, céltalanul bolyong a városban, szívecskét tetovált és még egy motoros csapathoz is becsatlakozik! Ambrus Attila – mint keramikus – a fesztiválokon is kint szokott lenni, mi is így ismertük meg. Azonnal igent mondott, mikor megkerestük.”

A szeptember 18-án megjelenő Fémforgácsok 11 dalt tartalmaz majd, a jól ismert ötvözetek mellett ezúttal 4 saját szerzemény is helyet kapott a lemezen. Az új tételek egyike Petőfi Sándor 'Füstbe ment terv' című versének megzenésítése. Ezt az anyagot is – a Presszó Metal lemezhez hasonlóan – Závodi Gáborral rögzítette a zenekar, a lemezborítót pedig Gróf Balázs készítette.

Végül itt az Ezüst eső, egy friss dal, ami az utolsó beharangozó a pénteki lemezmegjelenés előtt:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában