tokió 2020

2021.01.15. 15:10

Elkezdték az olimpiai felkészülést a vívók

A magyar vívók a vírushelyzet okozta bizonytalanság ellenére meghatározott menetrend szerint elkezdték a felkészülést az olimpiára és az év más versenyeire – mondta Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány.

„Hasonló helyzetben vagyunk, mint nyár végén, mivel a nemzetközi szövetségtől akkor és most sem kaptunk semmiféle támpontot. Viszont az elnökség kérésére ősszel elkészítettem egy versenynaptárt, mert a sportolóknak szükségük volt a versenyzésre. Mivel a december végén rendezett országos bajnokságig sem kaptunk újabb információkat,

ismét összeállítottam egy menetrendet, mely tartalmazza az edzés- és versenyrendszert, valamint az edzőtáborokat. Nem várhatunk, dolgozni és versenyezni kell, mert az hoz formába”

- folytatta Udvarhelyi Gábor, majd hozzátette: ez a tervezet azonnal megváltozhat, amint a nemzetközi szövetség kiírja a versenyeit.

A kapitány emlékeztetett rá, hogy a nemzetközi szövetséget szorítja az idő, meg kellene határoznia az utolsó olimpiai kvalifikáló, valamint az európai zónaversenyek időpontját is. Udvarhelyi Gábor arról is beszélt, hogy a versenyzők három csoportba oszthatók, és eszerint készülnek:

a férfi kardozóknak és a női tőrözőknek már van kvótájuk, a női kardozóknak és a férfi párbajtőrözőknek van esélyük a kvótaszerzésre,

a többieknek pedig az egyéni olimpiai indulásról döntő európai zónaverseny, illetve az Európa-bajnokság lesz a fő viadaluk.

„A vírushelyzet miatti speciális helyzetben az elnökség úgy döntött, hogy az edzések csak a maximális biztonsági intézkedések betartásával látogathatók, és a válogatottak számára nem kötelező a központi keretedzéseken való részvétel.

Korábban ilyen nem fordulhatott volna elő, de most megengedett, hogy aki akar, a klubjában készülhessen.

A döntéssel egyetértek, hiszen a mutáció miatt egyre nehezebb a helyzet, bár a vakcina reményt ad a folytatásra.” – fogalmazott.

A nemzetközi szövetség (FIE) végrehajtó bizottsága a napokban ülésezik, és várhatóan a jövő héten nyilvánosságra hozza a versenynaptárt, amelyhez – amint azt Udvarhelyi Gábor hangsúlyozta – a magyar szövetség alkalmazkodni fog.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a szerdai évnyitó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nyitottak arra, hogy a Nemzetközi Vívó Szövetség elmaradt kvalifikációs versenyeit Magyarország rendezze meg.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában