HAON Sziréna

2018.08.14. 14:43

Egyezséget kért a gyanúsított

Hajdúdorog - A sértett áthatoló, szúrt, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Hajdúdorog - A sértett áthatoló, szúrt, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vád­emelés előtt egyezséget kötött azzal a gyanúsítottal, aki az elmérgesedett viszony hevében konyhakéssel hátba szúrta lakótársát Hajdúdorogon.

A vita hevében…

A bűncselekmény elkövetését megelőzően a vádlott és a sértett szívességi lakáshasználóként élt életvitelszerűen közös ismerősük hajdúdorogi házában. Mindketten rendszeresen italoztak, ebből adódóan is gyakoriak voltak közöttük a viták, amelyek többször tettlegességbe torkolltak.

2017. december 1-jén 16 óra körüli időben mindkét ittas férfi a házban tartózkodott, a vádlott egy hosszú késsel a kezében a konyhában evett, szintén ittas lakótársa a nála lévő élelmiszereket pakolta be a spájzba, háttal állt a vádlottnak. Vitatkoztak, s az indulatos vádlott odalépett a sértetthez és hátulról, a bal lapocka tájékán a késsel megszúrta. Ezután a két férfi között dulakodás alakult ki, végül a sértett el tudta venni a gyanúsított kezéből a kést.

A sértett áthatoló, szúrt, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, légmell alakult ki, ami közvetetten életveszélyes sérülés. A hajdúdorogi férfi a gyanúsítotti kihallgatása során ténybeli és bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tett, majd a nyomozás befejezését követően ügyvédjével együtt a vele szemben kiszabandó büntetés mértékére vonatkozó egyezség megkötését kezdeményezte a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségen. Az egyeztetés megtörténte után a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség jegyzőkönyvbe foglalta az egyezséget, a letartóztatást megszüntette, majd a vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádiratot nyújtott be a Debreceni Törvényszékre. A vádiratban előkészítő ülés keretében a megkötött egyezségben foglaltak jóváhagyását indítványozta – tájékoztatott dr. Pocsai Edit címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyész.

HBN


Egy újabb eljárási forma

A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény minden bűncselekmény esetében lehetővé teszi a vádirat benyújtása előtt az egyezség megkötését a bűnösség beismeréséről és annak jogkövetkezményeiről, azonban a vád­iratban rögzítendő tényállás és a bűncselekmény minősítése nem lehet az egyezség tárgya. Az egyezség megkötése egyike azoknak az eljárási formáknak, amelyek lehetővé teszik a büntetőügyek lefolytatásának gyorsítását amellett, hogy hatékonyan biztosítják a büntető törvénykönyvben rögzített büntetési célok érvényesülését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!