haon-sportoldal

2008.10.17. 15:29

Gaynor elhagyja a DEKE-t

<p>Debrecen – Felbontja szerződését a DEKE Basket Kft.-vel a nyár végén igazolt amerikai irányító, Chris Gaynor – a játékos erről a napokban döntött.</p>

Az okok között szerepel a sportoló erős honvágya, valamint az is, hogy pályafutása első profi csapatánál (előtte a tengerentúli egyetemi bajnokságban játszott) nem olyan célokért szeretne küzdeni, mint ami jelenleg a DEKE lehetőségeibe belefér. A szezonra vonatkozó szerényebb célokat és a jövőbeli folyamatos javulás koncepcióját ugyan korábban felvázolta neki a menedzsment, s ezt akkor el is fogadta, ám – amint azt nemrég a vezetőkkel közölte – mégsem tudott ezzel végérvényesen azonosulni.
A DEKE vezetősége úgy döntött, hogy elfogadja a helyzetet, ám mivel a játékos mindössze egy héttel a bajnoki rajt előtt szólt szándékáról, valamint a fizetését az eddigi időszakra megkapta, illetve a szűkös határidőn belül nehéz és anyagi áldozatokkal jár pótlása, leendő egyesületétől pénzbeli kompenzációra tart igényt.

A klub továbbá kikötötte, hogy Gaynor más magyar csapathoz nem szerződhet, ám elképzelhető, hogy Európában talál magának új egyesületet a távozó játékos.
A DEKE máris tárgyalásokat folytat több potenciális külföldi irányítójelölttel, remélve, hogy gyorsan sikerül megállapodást kötni azzal, aki minden szempontból megfelelőnek bizonyul.

Ezek is érdekelhetik