haon-sportoldal

2008.09.25. 15:22

Jó védekezés és kapusteljesítmény

<p>Debrecen – Idegenben sikerült nyernie szerdán kora este a DKSE-Airport Debrecennek, először ebben a bajnokságban. Apontvadászat nem úgy indult, ahogy a csapat és a rajongók szerették volna, így különösen fontos a győri győzelem.</p>

Ahogy ebben a szezonban már nem először, a Győr ellen sem indult jól a mérkőzés – tudtuk meg Gúnya Pétertől, a DKSE csapatkapitányától, aki – annak ellenére, hogy elkapta a gárdában már többeket „kínzó” torokgyulladást – nyolc gólig jutott szerdán. – Azonban a védekezés jobb volt, mint eddig, és jó kapusteljesítmény járult hozzá, mindössze 21 gólt kaptunk a 60 perc alatt – nyilatkozta a kiváló jobbszélső a Hajdú Online-nak. – Sok gólt szereztünk lerohanásból, ami segítette a nagy előny kialakulását.

A betegség ellenére jól ment a játék Gúnya Péternek, habár – mint mondta – az erőnlétén meglátszott, hogy nem egészséges.

– Várta már a csapat, hogy a Hódos falain kívül is győzzünk. Nyerni mindig jó, idegenben pedig még jobb – jegyezte meg Gúnya Péter, hozzátéve: reméli, ez a siker a vasárnapi, Balatonfüred elleni hazai mérkőzésre növeli az önbizalmukat. – Bízom benne, hogy hazai pályán jó játékkal és győzelemmel szerepelünk.

Vasárnap 18 órakor azzal a Balatonfüred KC-vel találkozik a DKSE, amelyik szerdán a Dunaferrt fogadta – és legyőzte két góllal.
– Jó csapatról van szó, sok tapasztalt játékossal – jellemezte őket Gúnya Péter. – Ugyan több új játékosuk van, akiknek be kell épülni a csapatba, de ez rólunk is elmondható – fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik