Nem mindennapi, édes, jó küszködés a bőrművesek munkája

Hutkai László népi iparművész, Király Zsiga-díjas bőrműves a feleségével vidéken tanított évtizedekkel ezelőtt, és fontos volt számukra, hogy a gyerekeknek széles palettán mutassák be a természetes anyagokat. – Elsajátítottuk minél többféle játék elkészítésének módját, többek között szövést, fonást tanultunk. A gyerekek nyilván nem tudtak profi módon gyékényt vagy szalmát fonni, de fontos, hogy találkozzanak a természetes anyagokkal, és lássák, hogy ezekből mi minden készülhet el. Amikor Debrecenbe kerültem, akkor kezdtem el foglalkozni a bőrművességgel. Az akkori Kölcsey művelődési központ 1994-ben szervezett egy országos bőrművestábort, itt kezdődött az ismerkedésem a mesterséggel. Ott szinte egyedüli amatőrként vettem részt, és nagyon sokat tanulhattam a szakemberektől. Jó kapcsolatot ápoltam velük, vittem nekik a munkáimat, és ők őszintén mondtak róla véleményt, nem bájologtak. Számomra ez volt a legnagyobb segítség – mondta el Hutkai László a Naplónak.

Megtudtuk: az amatőr bőrművesből hamar népi iparművész lett. – Ezt a címet akkor viselheti egy mester, ha adott időn belül elkészít adott munkadarabot, amit a Népi Iparművészeti Tanács által jelölt szakmai zsűri elismer. Nekem 2000-ben sikerült kiérdemelnem. Azt gondolom, hogy mindenképpen fontos ez, mert így tudja a helyét a mester, és tudja, hogy merre tart. A Mesterségek Ünnepét is hasonló jelentőségűnek vélem, mert ott szintén országosan elismert szakemberek látják és minősítik a munkáinkat – tette hozzá.

Szabadidejében alkot

A népi iparművész elmondta: nem minden pillanat az alkotásról szól az életében.

„Pedagógus voltam, és ez volt a fő állásom, emellett pedig a legfontosabb az volt számomra, hogy a családomat szolgáljam. Amikor szabadidőm volt, akkor tevékenykedtem, és ez így van mai napig.”

– Azt gondolom, az, aki alkotómunkával foglalkozik, sosem ér rá unatkozni. Mindig vannak céljaim, vannak tárgyak, amelyeket szeretnék elkészíteni, eredmények, amiket szeretnék elérni, és ezért dolgozom – tette hozzá.

A népi iparművész arról is beszélt, hogy egy bőrművesnek az anyag-forma-funkció egysége a legfontosabb, emellett szerepel még a díszítés. – A legelső lépés a tervezés, azt követi a szabás. Szironyozással, illetve domborítással készítek tárgyakat. Főként az utóbbi technikát alkalmazom, ehhez fából a minta negatívját készítem el először, erre félnedves állapotban terítem rá a bőrt, és addig dörzsölöm, amíg fel nem veszi a mintát. Amikor megszárad, akkor csonttal a kontúrokat kihúzom, és festem. Ezt ismétlem többször. Amikor elkészül, akkor összeállítom a részeket, amit kézzel varrok. Édes, jó küszködés ez a mesterség – részletezte Hutkai László.

A legősibb szakmák között említhetjük

A bőr megmunkálása az emberiség történetében kezdettől fogva tetten érhető. Az állatok bőrének kimunkálása több folyamatot jelent, ezek mára mind önálló mesterségekké alakultak. A bőrműves – ellenben a bőrdíszművesmesterekkel – kizárólag bőrrel, kézi munkát alkalmazva dolgozik, emellett kiegészítőként is természetes anyagokat használ. A formavilág, amit követ, a díszítőtechnikák, amiket alkalmaz a mester, a hagyományokból erednek, ugyanakkor igazodnak a mai korhoz.

„Nem készítünk olyan tárgyakat, amelyeket száz évvel ezelőtt használtak, de a formavilágukat megtartjuk. Olyan tárgyakat alkotunk, amelyek a mai kor emberének hasznára válnak.”

– Mindez ugyanúgy elmondható a díszítésről is: népi motívumokból merítünk, de már a saját tervezésünk szerint kerül fel egy-egy tárgyra a minta – mondta el Hutkai László.

Alkotni a hagyományért

– A feleségemmel Békéscsabán jelenleg is oktatunk, bár most a járványhelyzet nem teszi lehetővé a személyes találkozást, így szüneteltetjük a képzést. Ha megszűnnek a korlátozások, akkor folytatjuk a tanítást – mondta Hutkai László bőrműves, hozzátéve: ő maga napi nyolc órában sosem foglalkozott a mesterségével.

– Nem volt célom, ugyanakkor látom, hogy nagyon kevés lehetősége van arra, hogy ebből megélhessen az alkotó. Sok csoportot neveltem ki már, de úgy tudom, hogy a volt tanítványaim közül senki nem műveli a mesterséget, pedig akadtak nagyon tehetséges fiatalok. Az alapvető gond talán abban van, hogy a bőr nagyon drága anyag, aranyáron adják, és még dolgozni is kell rajta. Úgy látom, vevői részről igény akadna rá, de az, akinek pénze volna, nem érdeklődik, aki pedig tényleg szeretne venni, sokszor nem engedheti meg magának a bőrműves terméket.

„Ha valaki kitanulja a mesterséget, hiába van hozzá óriási tehetsége, hiába alkot kiemelkedően jót, kellő támogatás híján nehezen boldogul. Van példa arra természetesen, hogy megélnek ebből a mesterségből.”

– A saját tapasztalatom, amit a tanfolyamokon is igazolnak, hogy inkább hobbinak, kreatív elfoglaltságnak tekintik azok, akik szeretnék kitanulni a fortélyait, de van mellette egyéb munkájuk, más bevételi forrásuk. Én megengedhetem magamnak, hogy úgy, ahogy annak idején a mesterek, komótosan, időt rászánva alkossak, de ez is annak köszönhető, hogy nekem sem ez az elsődleges bevételi forrásom. Úgy vélem, azzal, hogy legalább a szeretteinknek készítünk tárgyat, már éltetjük a hagyományt, és ezért már megéri – mondta a népi iparművész.

Bucsi Bernadett Ildikó