Az év mobilja lehet

2019.11.18. 08:01

Csak nem az öreg (okostelefon) lesz az új fiatal?

A megoldás a szakállas viccre emlékeztet, amelyben az amerikaiak évek alatt kifejlesztik a súlytalanság állapotában is működő golyóstollat, az oroszok meg felvisznek az űrbe egy grafitceruzát.

Mint tapasztalhattuk, a mobiltechnikában az év – többek között – a hajtogatható okostelefonok jegyében telt el. A Samsung végigbotladozta az esztendőt a méregdrága Galaxy Folddal (ami most mégis óriási sikert arat a kínai piacon: öt perc alatt szétkapkodták a készletet), majd jött a főként az amerikai-kínai kereskedelmi háború okán több sebből vérző Huawei Mate X.

A bevezetőben említett „grafitceruza” a Moto RAZR hajtogatható mobilja lehet, amely

pofonegyszerűen, mint valami réges-régi flip mobil, mint a valahai elődje, lazán megugorja a lécet.

Lehet szeretni, mert a megoldás olyan, ha akarom kicsi és lazán elfér a zsebben, ha akarom, vízszintesen kinyitva jó nagy, miként az ma dukál.

A számos tulajdonost váltott Motorola egyre jobb készülékekkel rukkol elő. A hajtogatható telefonjáról először ebben a cikkben, még januárban adtunk hírt a The Wall Street Journal kiszivárogtatása alapján.

Íme, megvalósult:

Ez a telefon egyszerűen gyönyörű

És végre nem csupán öncélú technikai bravúrról van szó, hanem praktikus holmiról, mert ugyan az alsó része, ahol az ujjlenyomat-olvasó, meg az antennák vannak, kicsit vastagabb, de a kagylószerűen összehajtható holmi kis helyen elfér, s mégis nagy a kijelzője.

A külső kijelzője – ez a csukott állapot –2,7 hüvelykes (800 x 600 pixeles), itt lehet kényelmesen megnézni a fontos infókat, értesítéseket, belül pedig – kihajtva – ad egy 6,2 hüvelykes (2142 x 876 pixel), hajlítható OLED kijelzőt, 21:9-es képaránnyal.

A motorháztető alatt szinte hibátlan a készülék: vadonatúj Snapdragon 710-es procit, 6 GB RAM-ot és 128 GB tárhelyet nyújt, Android 9 fut rajta (vajon miért nem 10-es?). Azért csak „szinte” hibátlan, mert a 15W-tal tölthető akkuja mindössze 2510 mAh-s, s mivel csodák nincsenek, a szép készüléket gyakran kell majd töltögetni.

A fáma szerint 1500 dollár lehet az új csoda ára. Vagyis két szempontból feltétlen hasonlít majd a Samsung és a Huawei megoldására: mindegyik méregdrága és a hírek alapján egyelőre hazánkba legfeljebb szürkeimportban jut el.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik