65 éve ezüstöt szereztek a magyar vasutasok

1947. július 13-án nyitották meg az Üllői úton a Vasutas Európa-bajnokságot, a tornán kilenc ország válogatottja indult. A sztálini Szovjetunió nem fogadta el a meghívást, ellenben több „baráti náció” együttese eljött. A magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját Funyik András töltötte be, minden támogatást megadott neki a kommunista Gerő (Singer) Ernő, aki akkortájt a Dinnyés-kormány közlekedésügyi minisztere volt. A szisztematikus előkészítő munka két évig tartott, melynek során 17 gyakorló mérkőzést vívott a gárda, és mindössze egyet veszített el Zágrábban (0:2).

Csapatunkat tényleg a vasutas klubokból toborozták. Több DVSC-s is tagja lett az állandóan változó keretnek: Komlóssy Imre, B. Nagy László, Zilahy László, Kádas István. (Bekerült Kispéter Mihály is, aki épp a rivális alakulatot, a Debreceni MÁV Bocskait erősítette.)

Megnyerték a csoportot

A mieink július 15-én vettek startot, és 26 000 tomboló honfitársuk előtt tönkreverték Franciaországot (12:1). Kuriózum, hogy a gallok szerezték meg a vezetést, miként az is, hogy a Debrecenben gyakorta hátvédet alakító B. Nagy hat gólt rúgott, mellette Komlóssy is eredményes volt. A bolgárok ellen B. Nagy két bombával járult hozzá a sikerhez (3:1), szóhoz jutott Kolmlóssy és Kádas is. Hanem a románok ellen vért kellett izzadni (1:1), miután Tanasescu lövésével nagyon sokáig a látogatók álltak győzelemre. Ausztria ellen simább volt az út (2:0), B. Nagy újabb találattal gyarapíthatta kollekcióját. A csoportot 7 ponttal és 18:3-as gólaránnyal (akkor még nem gólkülönbséget számoltak) Magyarország nyerte, a románoknak 14:4-es volt a gólmutatójuk.

Rossz széria

Július 27-én a Ferencváros stadionja ünnepi díszbe öltözött, 28 ezren várták a piros-fehér-zöldek diadalát. Jellemző a felfokozott érdeklődésre, hogy a Hajdúság fővárosából hét különvonat szállította a fináléra a reménykedő drukkereket. A hazaiak a Horváth Ferenc – Szántó József, Tölgyesi (Leitgeb) József (Bozóki István) – Selmeczi János, Dobos László, Kulcsár Ferenc – Komlóssy Imre, Kolláth Ferenc, B. Nagy László, Fejes László, Szabó Imre formációval vették fel a harcot Jugoszlávia vasutasai ellen. Komlóssy Imre 2007-ben úgy emlékezett vissza az előzményekre, hogy tartottak a vendégektől, hiszen Zágrábban elég könnyedén megrakták magyar „kollégáikat”. És a rossz szériánk folytatódott, mert déli szomszédságunk jutott előnyhöz - Cincsevszki révén. Vad küzdelem dúlt a pályán, de a szünetig nem változott az eredmény. A második félidőben az olasz bíró, Galeatti nagyvonalúan büntetőt ítélt a javunkra, hiába tiltakoztak ingerülten a kék-fehérek. A püspökladányi identitású B. Nagy állt a labda mögé, hogy hidegvérrel a hálóba küldje. (Ez volt a sorozaton a 10. találata, övé lett a gólkirályi cím.) Sajnos a bajnoki aranyérem a délszlávok nyakába került, miután Kopilovics túljárt a szolnoki illetőségű Horváth kapus eszén (1:2). (A teljesség kedvéért: a bronzért a románok 6:2-re elverték a lengyeleket.)

A díjakat Gerő Ernő és Kossa István, a nemzetgyűlés elnöke adták át. „Gerő keze reszketett – mondta e sorok írójának Komlóssy Imre a már idézett beszélgetéskor -, és látszódott rajta, egyáltalán nem az örömtől. Az arca, mintha citromba harapott volna. Az igazság az, hogy jobbak voltak a jugoszlávok, megérdemelten győztek. Nincs mit szépíteni, nekem sem ment a játék azon a napon. Sebaj, gondoltam balgán, jövőre a londoni olimpiáról aranyat hozok haza. Naivan elhittem, kiengednek bennünket a játékokra. A politikusok másként döntöttek.”

Sándor Mihály

[email protected]