Borsod-Abaúj-Zemplén

2007.12.13. 18:02

Lajtoskocsi viszi a vizet Hollóházára

<p>Hollóházán a hét eleje óta akadozik a vízellátás. A településről többen jelezték, a helyzet odáig fajult, hogy szinte már egyáltalán nem folyik a víz a csapokból. Ezt megerősítette Koleszár Sándor, Hollóháza polgármestere is.</p>

Koleszár Sándor elmondta, jelenleg lajtoskocsival hordják a vizet a faluban és 500 üveg palackozott ásványvizet osztanak szét a hiba elhárításáig.

Lakatos István, a Zemplén Vízmű Kft. ügyvezetője elmondta, tudnak a problémáról. A nemrégiben átadott hegyközi vízberuházás egy pár napig működött akadálytalanul Hollóházán, majd hétfő óta kevesebb vizet tudnak felnyomni Hollóházára annál, amennyit előzetesen a településnek szántak.
Már sejtik a hiba okát, azt is bemérték, hol lehet a dugulás a rendszerben. Gőzerővel dolgoznak az említett szakaszon, de ha a késő estig nem tudják elhárítani a meghibásodást, akkor Hollóházát visszakapcsolják a régi rendszerre, mert a település nem maradhat víz nélkül.
Lakatos István elmondta, ez a probléma a Hegyközben most csak Hollóházát érinti.

-bg-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!