Érzelem és értelem, avagy popzene a Rádió Aranykorából

A szving korszak hangulatát hozta el a Nemcsak Jazzklubba március 22-én pénteken a Club de France zenekar. Persze ne a Glenn Miller Band nagyzenekari hangzására gondoljunk, hiszen ők be sem fértek volna.Amit hallottunk kevésbé volt katonás, sokkal inkább emberi, egyszerre nagyvilági, és közép-európai.

A szving populáris műfaj, romantikus és szentimentális. A tangóharmonika, melyet Marosi Zoltán tartott kézben, a jellegéből adódó aprólékos, nagyon míves, néha kicsit (de sohasem tolakodóan) túldíszített előadásmódban uralta koncertet. Érzelmes volt, és vidám. Marosi Zoltán a szving mellett több zenei műfajban mozog otthonosan, a balkáni népzenétől Hobón át a Rackajamig, és ha kell, a Budapest Bárba is beszáll.

Az egyszemélyes fúvósszekció Kuzbelt Péter volt, aki pályafutását zongoristaként kezdte. Később eljutott egészen a szaxofonig, melyet néhány szám erejéig klarinétra cserélt. Ő is ismert alakja a hazai zenei életnek, szinte mindenütt feltűnik, ahol jó zene szól.

Molnár Péter nagybőgőn nem csak az alapot adta, hanem gyakori szólói során szinte gitárosként játszott hangszerén. Ő is kiváló zenész, számos népzenei, jazz, szving formáció tagja.

A dobok mögött Adamecz József ült, aki többek között a Wei Wu Wei együttesben, a Palermo Boogie Gangben, és a Török Ádám és a Miniben is játszott.

A hangulatot fokozta Wolf Rudolf „Rudi”, aki igazi énekes showman. Nem hangterjedelmével kérkedve hódítja meg közönségét, sokkal inkább az érzelmekre hat, felhasználva ennek érdekében számtalan trükköt, manírt, színpadi eszközt – úgy, hogy közben végig önmagát adja.

Az elhangzott számok egytől egyig régi ismerőseink voltak. Indulásnak mindjárt Joseph Kosma (Kozma József, honfitársunk!) Jacques Prévert: „Autumn Leaves” (Hulló levelek) c. klasszikusa, amelyet Yves Montand, Iréne Joachim tett ismertté, később feldolgozta többek között „Cannonball” Adderley & Miles Davis is. Voltak érzelmes dalok, mint a mexikói „Besame Mucho”, vagy az orosz „Ocsi Csornije”. Volt „Szállj, szállj madár” (Henderson – Dickson: Bye bye blackbird) és több más sztenderd mellett elhangzott George and Ira Gershwin szerzeménye, az „Oh Lady be good!” Ráadásként pedig feltűnt a Duke Ellington vezette Caravan.

A zenészek örömüket lelték saját és társaik muzsikájában, és ez hamar átragadt a hallgatóságra is. Az ismert dallamok a harmonikával dúsított hangszereléssel, és a folyamatos szólókkal kicsit új dimenzióba kerültek. A minden sztár allűrtől mentes koncert végig élvezetes, szórakoztató volt.

A swing zene elnevezés 1935 óta használatos, a Time magazin cikkének köszönhetően. Az új műfaj hamar népszerűvé vált, ami összefüggött azzal, hogy akkortájt ért véget a nagy gazdasági világválság, és a korábban népszerű zenék, pl. a jazz, a válság nyomorára emlékeztették az embereket. Végre jött a zenében valami új, valami más, egy kicsit eltérő hangzás, egy új életérzés. Ilyen egyszerű volna? Elég egy kis szving, és a válság a múlté? Nem tudom, de talán ez is hozzájárult a pénteki koncert sikeréhez…