Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.03.25. 06:38

Ne hagyjuk üresen életünket!

<p>Nyíregyháza - Korosodó házaspár levelét emeljük ki az e héten megjelent olvasói írások közül. Hogy miért? Mert a szeretetről szól és arra ösztönöz. A család teljességének fontosságáról. A választásunkkal minden bizonnyal mások is egyetértenek.</p>

A március hatodikai Kelet-Magyarországban a „Fontos tudni a szocpolról” című cikkhez szeretnék hozzászólni. Sokan nem tudják, vállalják-e a két gyereket nyolc éven belül. A gyerek ilyen-olyan oknál fogva nem születik meg. Sajnos, nem egy asszonynak el kell távolítani a lépét idejekorán. A szép, nagy lakás felépül és üresen marad, gyermek nélkül.

Mikor úgy döntenek, hogyb örökbe fogadnak egy gyereket, bizony már ötven felé járnak. Merjenek örökbe fogadni nagyobb gyermeket! A kamasz gyerek is gyerek, és hálás azért, hogy végleges családba kerül. Az örökbe fogadott gyermek után ugyanúgy leírja a bank a hitelt, mint a vérszerinti gyermek után. Persze, ne azért fogadjunk gyereket örökbe, hanem mert szeretjük őket, vágyunk rájuk.

Egy gyermek felnevelése nem kis költség. Hány család kialakította a maga kisgazdaságát, hogy fiával majd közösen gazdálkodnak. Hát kövessék példánkat, vigyenek haza egy nagyobb fiúcskát és tanítsák meg traktort vezetni. Nem is értem, hogy az illetékesek is miért nem ajánlják a nagyobb gyerekeket?

Ajánlom, hogy a kiszemelttel töltsenek egy hét végét együtt, hátha kialakul a kölcsönös bizalom. Szerintem mindkét fél alig várja majd a következő hét végét, hogy újra együtt lehessenek. Nem kell megijedni a kamaszoktól, csak gondoljunk vissza: egykor mi is azok voltunk. Csak gyermekekkel együtt lehet teljes az életünk! Ne hagyjuk se a lakásunkat, se az életünket üresen! – figyelmeztet szeretetteljesen a nevük mellőzését kérő házaspár.

Ezek is érdekelhetik