Jegyzet

2022.07.02. 06:30

Kettős rangadó

Sajátos magyar találmány, valahol a szocializmus terméke is, de mély nosztalgia fűzi hozzá azokat, akik rendszeresen ott lehettek, átélték a hangulatát. Még ha az idő ezúttal is sok mindent megszépít. Az biztos, hogy különösen a hetvenes-nyolcvanas években a magyar labdarúgás kiemelt napjai voltak azok, amikor a Ferencváros, az Újpest, a Vasas és a Bp. Honvéd egymás ellen egy napon, egy helyszínen, egymás után lépett pályára.

Nem nehéz feladvány: természetesen a Népstadionban lezajlott kettős rangadókról van szó. A mai fiatalok csak hírből ismerhetik, hiszen már 35 éve megszűntek. A Népstadion átadása (1953) után kezdetben alkalomszerűen fordultak elő ilyen jellegű mérkőzések, majd 1973-tól váltak rendszeressé a kettős rangadók, az MLSZ irányított sorsolással segítette a létezésüket. Aztán a nyolcvanas évek második felében egyre inkább csökkent az érdeklődés, a klubok sem szívesen mondtak le a hazai pálya előnyéről, így 1987 tavaszán utoljára rendeztek kettős rangadót, pedig a következő szezon párosítása még lehetővé tette volna. Azért 

sajátos magyar találmány és valahol a szocializmus terméke, mert másutt nem akadt rá példa, más országokban eleve ritkaság, hogy egy városnak ennyi csapata legyen, és csak központi akarat hozhatta létre. 

Londonban találunk elegendő klubot kettős rangadókhoz, ám ott nem is értenék az ötletet a klubok és a szurkolóik, rájuk parancsolni pedig nem lehet.

Többnyire telt házas, hetven-nyolcvanezres estékre emlékszünk parádés összecsapásokkal, és valóban, gyakran akadt ezekre példa, különösen, amikor a Ferencváros és az Újpest futott versenyt a dobogós helyekért. Ugyanakkor a korabeli tudósítások árulkodnak fél és negyed házakról, gyenge mérkőzésekről is, ám az tény, hogy a kettős rangadók hőskorában egyedi és nagyszerű élményt jelentettek ezek az események. Jó emlékezni a különös hangulatukra: például a második mérkőzésre készülő játékosok a szoborparkban melegítettek a szurkolók gyűrűjében – ma erre senki sem merne gondolni sem, annyira megváltozott a világ.

És ezért lenne nagy kihívás manapság megszervezni. Mindenesetre az MLSZ most feladta a labdát a négy érintett klubnak: csütörtökön úgy irányította a sorsolást, hogy az NB I mindhárom körében van egy forduló, amelyben fel lehet támasztani a kettős rangadók intézményét, és erre a tavasszal lesz a legnagyobb esély. Vannak az életben szép emlékeink, amelyeket kár megbolygatni ismétléssel – talán a kettős rangadók nem ebbe a kategóriába tartoznak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!