Sport

2018.05.25. 19:36

Öttusa vk - Földházi Zsófia nem volt éremközelben Szófiában

Budapest/Szófia - Földházi Zsófia a 16. helyen végzett az öttusázók bulgáriai világkupa-fordulóján, Szófiában.

Budapest/Szófia - Földházi Zsófia a 16. helyen végzett az öttusázók bulgáriai világkupa-fordulóján, Szófiában.

A női verseny egyetlen magyar indulója a pénteki döntőben 2:12.74 perc alatt úszta le a 200 métert, ezzel ebben a számban ötödik volt, míg vívásban 16 győzelmet aratott és 19 ellenfelétől kapott ki, amivel 20. lett. Két szám után a finálé középmezőnyében állt és innen már nem is tudott jelentősen előrelépni, mivel lovaglásban a lehetséges 300-ból 276 pontot szerzett, majd a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásban elért 12:41.33 perces eredménye sem tartozott a legjobbak közé.

Győzött a brit Kate French, rajta kívül pedig még az ír Natalya Coyle, valamint az orosz Uljana Batasova állhatott fel a dobogóra a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint.

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, melybe a négy magyar induló közül három - Kasza Róbert, Regős Gergely és Harangozó Bence - jutott be.

Az idei első világkupán, március elején Kairóban Alekszejev Tamara ezüstérmet szerzett. A sorozat március végén Los Angelesben folytatódott, ahol Demeter Bence ezüstöt, Szép Balázs és Alekszejev bronzot nyert. Május elején, Kecskeméten is jutott érem a magyaroknak: Demeter Bence harmadik lett egyéniben, vegyes váltóban pedig győzött Kovács Saroltával. A döntőt júniusban, Asztanában rendezik.

Az Európa-bajnokságra július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyére, a világbajnokságra pedig szeptemberben, Mexikóvárosban kerül sor.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!