2018.02.13. 14:23
DVSC-TVP: nincs teher a debreceni lányokon
Debrecen - A tavalyi idényhez hasonlóan most is a Főnix Csarnokban fogadja a győrieket a Loki.
Debrecen - A tavalyi idényhez hasonlóan most is a Főnix Csarnokban fogadja a győrieket a Loki.
Az MTK elleni kötelező győzelem után egy teljesen más erőpróba vár a DVSC-TVP-re: a K&H kézilabda liga tizennegyedik fordulójában a bajnoki címvédő, Bajnokok Ligája győztes Győri Audi ETO érkezik Debrecenbe. A szerdán 18 órakor kezdődő mérkőzés esélyese a vendégcsapat, de Hársfalvi Júlia szerint a nyomás nélkül kézilabdázó piros-fehérek meglephetik nagyhírű ellenfelüket.
– Bár számomra nem közömbös mérkőzés következik, erre is ugyanúgy készülök fel, mint a többi találkozóra – árulja el a 22 esztendős jobbszélső, akit a több játéklehetőség reményében engedett el egy évre kölcsönbe a Lokihoz a kisalföldi együttes. – Nagyon jó társaságba kerültem, az edzéseken minőségi munkát végzünk, de emellett szerencsére a hangulatra sincs panasz. Magát a várost is nagyon megszerettem, egy igazán remek környéken lakom. A szurkolótáborunkat nem kell bemutatni, óriási hangulatot tudnak varázsolni a csarnokba.
Nagyon nehéz csata elé nézünk, de azt várom a lányoktól, hogy felszabadultak legyünk, talán nekünk most ez a legfontosabb. Nincs rajtunk nagy teher, így remélhetőleg mindenki jobban tud majd a saját feladatára koncentrálni.”
Eltüntetni a különbséget
Hársfalvi szerint a győriektől nem érdemes kiemelni senkit, hiszen egy mini-világválogatottról van szó, amelynek a keretéből akár csak egy jó napot kifogó játékos is képes lehet egymaga eldönteni a mérkőzést. A Loki ezt úgy tudja ellensúlyozni, ha mindkét kapu előtt megfelelő teljesítményt nyújt.
– A minőségbeli különbséget csak úgy tudjuk eltüntetni, ha a védekezésben minél többet mozgunk, támadásban türelmesek leszünk, az adódó lehetőségeinkkel pedig jól sáfárkodunk. Én valószínűleg – amennyiben felgyógyult – Bódi Bernadettel, vagy Jana Knedlikovával találkozom majd legtöbbször a pályán, illetve ha védekezésben esetleg a kettes pozícióba kerülök, akkor Tomori Zsuzsát, vagy a Nora Mörk térdsérülése után villámsebesen átigazolt Mireya Gonzálezt kell megakadályoznom a gólszerzésben. Őt is ismerjük Érdről, tehát nem okozhat meglepetést a játéka, azt gondolom jól fogja helyettesíteni a sérült norvég klasszist.
Többször is edzettünk már a Főnixben, amely szerintem egy nagyon barátságos, és jó atmoszférájú aréna.”
Én szeretek ott játszani, tavaly is remek hangulat volt a két csapat meccsén, szerintem idén is az lesz – mondta el Hársfalvi.
HBN-MSZ
[related-post post_id="3765145"]
[related-post post_id="3765482"]
[related-post post_id="3760014"]