Labdarúgás

2024.05.25. 09:17

Vasárnap újra lesz meccs az Oláh Gábor utcai stadionban

A kis Loki a Tiszafüredet fogadja. Amennyiben a DVSC második csapata nyerne, és a többi eredmény is megfelelően alakulna, a debreceniek akár érmet is szerezhetnek.

Tóth Huba Elemér

Az Oláh Gábor utcai stadionban a hétvégén a DVSC II. szerezhet érmet

Forrás: MTI-archív

A DVSC II. az NB III. északkeleti csoport 30. fordulójában a Tiszafüred ellen hazai környezetben zárja a szezont. Mint arra a Loki honlapja is rámutat, a vasárnap 17 órától kezdődő mérkőzést ráadásul az Oláh Gábor utcai stadionban rendezik, amennyiben pedig a piros-fehérek nyerni tudnának, úgy akár érmet is szerezhetnének. 

A Máté Péter vezette DVSC II. vajon ünnepelhet vasárnap?
Forrás: dvsc.hu

Nagy téttel bíró meccsek az NB III.-ban

A kis Lokomotív 15 győzelemmel, 5 döntetlennel és 9 vereséggel jelenleg a tabella 4. helyét foglalja el, előtte pedig az a Kisvárda II. tanyázik, amely az utolsó játéknapon a kiesés elől menekülő Salgótarjánt fogadja. A Tiszafüred sem áll túl jól a bajnokságban, a csapat egy vereség esetén akár a bajnokságból még ki is eshet, így bizonyára izgalmakból nem lesz hiány. Az ezüst medália sorsa sem dőlt még el, hiszen Igor Bogdanovics második pozíciót elfoglaló együttese, a Cigánd a már biztosan bajnok Putnokkal csap össze.

A DVSC II. az éremre hajt

A debreceniek a Tiszafüred ellen legutóbb nem jártak sikerrel, hiszen az első félidőben bekapott kétgólos hátrányt nem tudták ledolgozni, a 83. percben Danyil Lyskov csak szépíteni tudott. Így tehát még inkább fűtheti a házigazdákat a revans vágya, az "Oláhgabi" közönsége pedig biztosan örömtáncot járna, ha a fiúk érmet szereznének. 

A labdarúgó NB III. északkeleti csoport állása

1PUTNOK FCPutnok  29  19  5  5  72–24  62

2EVOLUTION HUNGARY-CIGÁND SECigánd  29  16  9  4  50–22  57

3KISVÁRDA MASTER GOOD II.Kisvárda II.  29  15  6  8  43–32  51

4DVSC II.DVSC II.  29  15  5  9  62–39  50

5DEACDEAC  29  13  9  7  39–32  48

6TERMÁLFÜRDŐ FC TISZAÚJVÁROSTiszaújváros  29  12  9  8  4  48–36  45

7KARCAGI SEKarcag  29  12  7  10  40–37  43

8ÚJPEST FC II.Újpest II.  29  12  5  12  46–48  41

9EGER SEEger  29  11  8  10  36–37  41

10FC HATVANHatvan  29  9  9  11  32–41  36

11FACULTAS-TISZAFÜREDI VSETiszafüred  29  9  8  12  44–50  35

12SÉNYŐ FC SELYEM-BERSényő  29  9  8  12  45–54  35

13SBTCSBTC  29  8  10  11  34–44  34

14DVTK II. F4RDVTK II. 29  8  8  13  38–44  32

15REACREAC  29  6  3  20  31–69  21

16GYÖNGYÖSI AKGyöngyös 29  1  5  23  22–73  8

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában