Sport

2013.08.13. 10:51

Korábban kezdenek a vízilabdások

Debrecen - Ahogy tavaly, idén is a Szentessel szemben kezdi meg a bajnoki szezont a DVSE.

Debrecen - Ahogy tavaly, idén is a Szentessel szemben kezdi meg a bajnoki szezont a DVSE.

A Magyar Vízilabda Szövetség elkészítette a 2013-as Férfi Vízilabda Theodora Magyar Kupa csoportmérkőzéseinek beosztását, hétfőn délben, a Hajós Alfréd Sportuszodában, ahol az országos első osztályú férfi vízilabda bajnokság 2013/2014-es küzdelemsorozatának vaksorsolására is sor került.

A negyedik élvonalbeli szezonját megkezdő Debrecen vízilabdacsapata az augusztus 31-én szombaton, és szeptember 1-jén, vasárnap megrendezendő Theodora Magyar Kupa nagykanizsai selejtezőkörébe került, ahol a házigazdák mellett a fővárosi YBL, illetve a ZF-Eger együttesével kell megküzdenie Varga Tamás legénységének. A kvartettből a csoport első két helyezettje menetel tovább a szeptember 7-8-án sorra kerülő negyeddöntőbe – írja a DVSE hivatalos honlapja.

A Szentes ellen kezdenek

A Magyar Kupa negyeddöntőbeli küzdelmeit követő hétvégén az élvonalbeli pontvadászat is kezdetét veszi - egy hónappal korábban, mint a 2012/2013-as megmérettetés rajtolt. Az első fordulóban a tavalyi idényhez hasonlóan idén is a Szentes csapata ellen kezd a Debrecen, ám ezúttal idegenben kerül sor a szezonnyitó összecsapásra, szeptember 14-én.

A folytatásban azonnal két rangadó vár a cívisvárosi pólósokra, a második fordulóban ugyanis a bajnoki-, és Magyar Kupa ezüstérmes Szolnok alakulata érkezik a hajdúsági fővárosba, majd egy héttel később a Honvéd otthonába látogatnak Mitrovicsék, október 5-én pedig a bronzérmes Szegedet fogadja a DVSE. Az OB I. a tavalyi évhez hasonlóan most is tizennégy csapatos lesz - az EKF-Eger, valamint a Junior válogatott gárdáját két fővárosi alakulat, a KSI és az YBL váltja a legjobbak küzdelmében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!