Országház

2022.05.02. 11:01

Megalakult az új Parlament, Kövér Lászlót újraválasztották házelnöknek (videó)

Az országgyűlési választások eredményeként megalakult hétfőn az új Parlament.

Letették esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők hétfőn, ezzel megalakult az új parlament. Turi-Kovács Béla bejelentette a kormány megbízatásának megszűnését. Innentől – az alaptörvény értelmében – a 2018-ban megalakult kabinet ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét, nemzetközi szerződés kötelező hatályát nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat. Áder János köztársasági elnök arra biztatta az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén a képviselőket, hogy a következő években mondjanak igent a nemzeti érdekek képviseletére, az ország gyarapodására, a magyarok biztonságára, a tényekre építő vitákra és a közös sikerekre, de mondjanak nemet az öncélú, rövidlátó politikára, az idegen érdekek kiszolgálására, a békétlenségre és a hazugságra. Titkos szavazással Kövér Lászlót választották az Országgyűlés elnökévé a képviselők. A házelnök köszöntőjében kijelentette: tagadhatatlan, mert a tények igazolják, hogy nemzetünk, társadalmunk, családjaink állapota, helyzete, boldogulási esélyei ma jobbak, mint a rendszerváltozás kezdete óta bármikor.

Mátrai Márta lett a háznagy

Mátrai Márta lett az Országgyűlés régi-új háznagya. A fideszes képviselő 145 igen szavazatot kapott.

32 éve alakult meg az első szabadon választott Országgyűlés

Az ülés vezetését átvette Kövér László újonnan megválasztott házelnök. 

Kövér László arról beszélt, hogy méltányosan fogja gyakorolni a tevékenységét. Arra is emlékeztetett, hogy az első szabadon választott Országgyűlés is ezen a napon alakult meg 32 évvel ezelőtt. Heten vannak itt, akik 32 évvel ezelőtt is esküt tettek –mondta. Ma sokkal jobbak az egyéni életkilátások, mint 32 éve. Magyarország emelkedő pályán van és tekintélyt sugároz – tette hozzá.

KÖVÉR László
Kövér László, az Országgyűlés titkos szavazással megválasztott elnöke aláírja az eskü szövegét az Országgyűlés alakuló ülésén a Parlamentben 2022. május 2-án.
Forrás: Koszticsák Szilárd/MTI

Kövér László arról is beszélt, hogy a veszélyek korát éljük. Pénzügyi-gazdasági válság, világjárvány, migráció és háború veszélyeztet minket – tette hozzá. Erőnk és képességeink minden eddiginél nagyobb latba vetése csak még nagyobb egységben lehet, hogy a viharban helyt álljunk – mondta a házelnök. 

Ideje lenne, hogy aki nem akar segíteni, az legalább ne ártson – mondta a házelnök az ellenzékről.

Alelnököket választott az Országgyűlés

Kövér László azt kezdeményezte, hogy hat alelnököt és 12 jegyzőt válasszanak meg. 

Jakab Istvánt, Lezsák Sándort, Oláh Lajost, Duró Dórát és Latorcai Jánost alelnöknek, és a törvényalkotásért felelős alelnöknek Hende Csabát az Országgyűlés megválasztotta.

Az Országgyűlés megválasztotta a 12 új jegyzőt is. 

Kövér László a házelnök

185-en szavaztak, és ebből 183 érvényes szavazat volt, és ebből 170 igen szavazat volt. Kövér László ünnepélyes esküt tett a képviselők előtt. A házelnök aláírta az esküokmányokat.

Kövér László lehet ismét a házelnök

Titkos szavazáson döntenek a házelnök megválasztásáról. Az egyetlen jelölt Kövér László.

A Hír TV videójában Kövér László házelnök beszédének végéig követheti az Országgyűlés alakuló ülését:  

Hadházy Ákos nem tett esküt

Az esküokmányok szabályszerűek voltak – mondta Ágh Péter (Fidesz). Hadházy Ákos nem tett esküt, így nem vehet részt az üléseken és a bizottságok munkájában, és tisztségre sem választható meg, és javadalmazást sem kap. 

Orbán Viktort javasolta kormányfőnek Áder János

Fotó: ORIGO/POLYÁK ATTILA

Áder János: csak igenekből lehet országot építeni

Áder János köztársasági elnök az ünnepi beszédében úgy fogalmazott, a magyar választók április 3-án döntöttek arról, mely pártokat juttatnak mandátumhoz, és kikre bízzák az ország ügyeinek intézését. Először fordult elő Magyarország történetében, hogy két pártszövetség mérkőzött meg egymással – tette hozzá.

– Az emberek döntése teljesen egyértelmű, és nem lehet kétségbe vonni, 1990 óta soha ilyen sok nemzetközi megfigyelő nem vett részt a választások ellenőrzésében, és soha ilyen kevés jogorvoslat nem volt 

mondta a köztársasági elnök. Megkérdőjelezhetetlen a választók döntése, és mindenkinek tiszteletben kell tartani, az új Országgyűlés és kormány legitimációja minden vitán felül áll – mondta az államfő. 

Áder közölte, Magyarország alaptörvénye alapján a miniszterelnök személyére az államfő tesz javaslatot. Orbán Viktort kérte fel Áder, és ezt Orbán elfogadta. 

Azt javasolta, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort válassza meg Magyarország miniszterelnökének. 

Áder János Deák Ferencet idézte, miszerint a véleménykülönbségek által őrlődhetik ki az igazság. Az államfő elmondta, a ránk váró feladatokkal kell foglalkozni, és nem a kampány tanulságaival.

– Csak igenekből lehet országot építeni. 

Mindehhez nemet kell mondani néhány dologra: a kettős mércére, az idegen érdekek kiszolgálására, az alkotmányellenes szándékokra, a társadalom nyugalmának megzavarására, a hazugságra, a demagógiára, az elvtelenségre, az alpári beszédre. Mindenkit arra biztatott, mondjanak igent a nemzeti érdekek képviseletére, a magyarok biztonságára, a tényekre építő vitákra, közös sikereinkre. 

Áder János arról is beszélt, hogy az elmúlt évek a közvagyon jelentős gyarapításának az évei voltak. Jó lenne, ha mindenki tudna örülni a mások sikerének. Arra biztatta a falvakban élőket, hogy jöjjenek minél gyakrabban a fővárosba. A fővárosban élőket arra biztatta, hogy látogassanak el vidékre és a határon túlra.  

Áder elmondta, hogy ha visszatekintünk a múltra, akkor hazánk sorsa javult, de nem elég csak a múltra tekinteni. Aggódva nézek a jövőbeli szükséges teendőkre - tette hozzá. Az államfő szerint az orosz-ukrán háború az egész világon mindent megváltoztatott. Mind a kormányok, mind a vállalkozások számára komoly fejtörést okoz, hogy az energia ára a sokszorosára nőtt. Áder elmondta, hogy az eszköz-és készlethiány riasztó méretűvé vált.

– A magas infláció növekvő társadalmi feszültséget és politikai robbanást okozhat.  

Az államfő külön kitért az esetleges élelmiszerválságra is. Akár 50 százalékkal is csökkenhet az ukrán-orosz gabonatermelés, és ez további súlyos gondokhoz vezethet a fejlődő országokban – tette hozzá. 

– Nehéz évek várnak ránk – mondta az államfő.

– Az új kormánynak minden tapasztalatra szükség lesz, hogy jó irányba vezesse az országot. A választói felhatalmazás világos, a kihívás pedig emberes – tette hozzá. 

– Soha ne feledjék, a haza minden előtt!

– zárta Áder János.   

A Gyurcsány-párt és a Momentum kivonult

A Momentum és a Gyurcsány-párt kivonult az ülésteremből az eskütétel után. 

Megalakult a kilencedik szabadon választott Országgyűlés

Az Országgyűlés a képviselői esküvel megalakult.  

A képviselők letették a hivatalos esküjüket

Az igazolt képviselők és nemzetiségi szószolók névsorolvasása után az eskütétel következett.

Az eskütétel a történelmi zászlókat jelenlétében zajlott, Turi-Kovács Béla olvasta elő az eskü szövegét. 

Igazolták az országgyűlési képviselők mandátumát

Az Országgyűlés igazolta az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószolók mandátumát 196 igen szavazattal. 3 képviselő nem volt jelen, és nem szavazott. 

A képviselői mandátumvizsgálat következik, ezért 20 perc szünet kezdődött. 

Kiszámítható jogszabályi környezetben zajlott a választás

Elfogadták a képviselők a napirendet, majd Téglási András, a Nemzeti Választási Bizottság elnökének és Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolóját hallgatták meg a választásokról.

Megalakult az új Országgyűlés Fotó: ORIGO/POLYÁK ATTILA

„Ma csak két békepárti vezető van Európában: Ferenc pápa és Orbán Viktor”

Turi-Kovács Béla arról beszélt, hogy rendkívüli időszak van, és ezért egy köszöntőn kívül nem is lenne hasznos politikai beszédet tartania.

Az országgyűlési választáson a polgárok arra szavaztak, hogy a 12 éve elkezdődött Nemzeti Együttműködési Rendszert folytatni kell, és Magyarország a béke pártján áll.

Az utóbbi két gondolat a legfontosabb. A NER továbbépítése biztosítja a családok megerősítését. Hisszük és reméljük, hogy megvan a szándék és akarat, hogy a negatív demográfiai trendeket megfordítsuk - tette hozzá. Ma csak két békepárti vezető van Európában, Ferenc pápa és Orbán Viktor – mondta. Nincs nagyobb ellensége az embernek, mint a háború.  

Áder János felkérésére a képviselők elénekelték a Himnuszt, majd a köztársasági elnök megnyitója után Turi-Kovács Béla korelnök vette át az ülés vezetését. 

Az ülés 11 óra után pár perccel a köztársasági elnök köszöntőjével kezdődött.

Így néz ki az új Országgyűlés

A történelmi nagyságú győzelem után a Fideszé lesz messze a legnagyobb, a KDNP-é a második legnagyobb frakció – írja az Origo. Az ellenzék hét törpepártból áll majd.

Borítókép: ORIGO/POLYÁK ATTILA

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában