2024.05.29. 12:21
Többen is távoznak a DEAC röplabdacsapatától
Három játékos is eligazol a klubtól. A DEAC szerdai közleményében valamennyiüknek megköszönte, amit a klubért tettek.
A DEAC férfi röplabdázói idén negyedikek lettek az Extraligában. Fodor Antal tanítványai történelmet írtak ezzel a helyezéssel, mivel a klub férfi röplabdában még sosem végzett ilyen előkelő pozícióban az élvonalban. A sikercsapat azonban valamelyest átalakul a következő szezon előtt. Ahogy a klubhonlap emlékeztet, az már korábban eldőlt, hogy a csapatkapitány, Bagics Balázs nem marad, de Bagics mellett Willian karrierjében is új fejezet kezdődik.
A brazil légióst 2021-ben szerződtette a röplabdacsapat, és ponterős játékának hála egyből alapemberré vált. Willian tavaly súlyosan megsérült, keresztszalag-szakadása miatt hosszú időt kellett kihagynia, de a visszatérése után ott folytatta, ahol abbahagyta.
Veres Bence és Mikuláss Koch Marcell is távozik a DEAC-tól
Veres Bence ősztől Budapesten folytatja tanulmányait, így rá sem számíthatnak az új idényben. A saját nevelésű Veres sokat fejlődött az utóbbi években, ennek köszönhetően pedig a vezetőedző bármikor bátran bevethette őt. A hírek szerint Verest egy fővárosi egyesület igazolta le.
Willian és Veres mellett Mikuláss Koch Marcell sem a debreceni csapat mezét fogja viselni a jövőben. A magyar válogatott feladó márciusban fogadta el a klub ajánlatát, a bajnokság elődöntőjében és a bronzpárharcban egyaránt stabil kezdőjátékosnak számított.
A távozóknak köszönetet mondott közleményében a klub.