Felelőtlen javaslatok

2022.03.10. 16:25

Hollik: a baloldal Brüsszellel karöltve az energiaszektort is szankciókkal sújtaná

A magyar baloldal a magyar emberekkel fizettetné meg a háború árát – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A Fidesz értékelése szerint a magyar baloldal „Brüsszellel karöltve” arra törekszik, hogy az orosz-ukrán háború miatt Oroszországra kivetett szankciók érintsék az energiaszektort is, ez azonban a rezsiárak megnégyszereződését eredményezné.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában elmondta: Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke azt javasolta az európai és a magyar embereknek, hogy fogyasszanak kevesebb gázt és fűtsenek kevesebbet, ezzel azt üzenve, hogy az energiaellátást vonják be a szankciók közé.

Hollik István szerint a bizottság „baloldali alelnökének” javaslata egybevág azzal, amit a magyar baloldal is folyamatosan hangoztat. Hiszen - folytatta - „a magyar baloldal Brüsszellel karöltve” arra törekszik, hogy a szankciók érintsék az energiaszektort is, tehát zárja el Magyarország a gázcsapokat.

Hangsúlyozta: ilyen nehéz időkben nem szabad efféle felelőtlen, veszélyes javaslatokat tenni, hiszen ez az intézkedés aránytalanul nagy terheket rakna a magyar családok és vállalkozások vállára.

Arra figyelmeztetett: „ha a magyar energiaellátást bevonnák a szankciók közé”, akkor azonnal négyszeresére emelkedne a rezsi, és egy átlagos családnak éves szinten 264 ezer forinttal többet kellene fizetnie.     

A magyar baloldal a magyar emberekkel fizettetné meg a háború árát – értékelt.

Kijelentette: ezt a kormányoldal nem fogja hagyni, hiszen Magyarország érdeke az, hogy a háború minél hamarabb véget érjen, Magyarország kimaradjon ebből a háborús konfliktusból, és a háború árát ne a magyar gazdaság és a magyar emberek fizessék meg.

 

Borítóképünkön Hollik István. Fotó: MTI/Kovács Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában