Bulvár-celeb

2021.07.25. 05:50

Huszonhárom rakéta kilövésével mentenék meg a világot

Vakmerő tervet dolgozott ki a világ megmentésére Kína: huszonhárom rakétát lőnének egy Földre veszélyes aszteroidába. A számítások szerint a becsapódó rakéták módosítanák a kisbolygó pályáját, így az elkerülne minket.

A NASA Osiris-Rex nevű űrszondája az elmúlt években behatóan tanulmányozta a Bennu aszteroidát. Kiderült például, hogy az égitest olyan építőköveket őrizhet a Naprendszer négy és fél milliárd évvel ezelőtti kialakulásának idejéből, amelyek magyarázatot adhatnak arra, hogy miként alakult ki az élet a Földön, és talán máshol is – írja az Origo.

A kisbolygó mégsem emiatt izgatja leginkább a közvéleményt, a Bennu ugyanis a veszélyes űrobjektumok közé tartozik.

Nem csoda tehát, hogy a különböző nemzetek tudósai gőzerővel dolgoznak a világméretű katasztrófa elhárításán. Az amerikai űrügynökség például a HAMMER-projekt keretében speciális, erre a célra fejlesztett űreszközöket lőne az aszteroidába, hogy módosítsa annak pályáját. Hasonló módszeren dolgozik Kína is, ami a Hosszú Menetelés-5 néven ismert rakétájával mentené meg a világot. Hogy miként, arról az Icarus című szakfolyóiratban jelentettek meg egy részletesebb tanulmányt.

A NASA szakemberei szerint 1:2700-hoz az esélye annak, hogy az aszteroida 2135. szeptember 25-én összeütközik a Földdel. Ha ez megtörténne, az hollywoodi filmekben is csak ritkán látható katasztrófával érne fel; a Bennu több mint fél kilométer átmérőjű, becsapódása során ezerkétszáz megatonnányi energia szabadulna fel – azaz huszonnégyszer nagyobbat robbanna, mint a valaha készített legnagyobb erejű nukleáris fegyver, a Cár bomba.

A pontos jövő megjósolhatatlan, az viszont biztosnak tűnik, hogy az elhaladáskor a Bennu nagyjából ötször közelebb lesz hozzánk, mint a Hold.

 

Így néz ki a Bennu aszteroida
Fotó: AFP / NASA

Hordozórakétával együtt csapódna a szonda az aszteroidába

Az úgynevezett kinetikus impaktor lényege, hogy a veszélyes kisbolygóba lőtt test impulzusánál fogva arrébb löki az aszteroidát, így az nem találja el a Földet, hanem biztonságos távolságban elhalad mellettünk.

A kínai megoldás az Összeszerelt Kinetikus Impaktor (angolul Assembled Kinetic Impactor, rövidítve AKI) nevet viseli.

A rendszer abban különbözik az amerikai elképzeléstől, hogy az aszteroidába lőtt űreszköz nem válna le az azt szállító hordozórakétáról, hanem vele együtt csapódnak az égitestbe.

Ez kétségkívül költségesebb terv, viszont a plusztömeggel nagyobb mértékben lehetne módosítani a veszélyes kisbolygó pályáját;

Számítások szerint, ha az objektum érkezése előtt tíz évvel 23 rakétát indítanának a Bennuhoz, akkor azok egyszerre becsapódva 8900 kilométerrel térítenék el az aszteroidát.

Ez mindenképpen hatékonyabb az amerikai HAMMER-nél, ami ugyanezt a hatást harmincnégy-ötvenhárom szonda felküldésével érné el.

Az Európai Űrügynökség már novemberben tesztelné saját kinetikus impaktorát

Az ESA és a NASA együttműködéséből született DART-küldetés (Double Asteroid Redirection Test) lesz az első olyan kinetikus impaktor, amit élesben tesztelnek.

A teszt-célpont a jelenleg tizenegymillió kilométerre lévő Didymos kettős aszteroida, ami várhatóan 2022 októberében fogja megközelíteni a Földet. Érkezését követően a DART alig ötszáz kilogrammos űrhajója irányítottan karambolozni fog a kisbolygópáros egyik tagjával.

Ha minden jól alakul, a művelet során az aszteroida letér pályájáról, és messzebbre sodródik bolygónktól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!